Index Vakbarát Hírportál

Nem nevezik át a fasiszta háborús bűnösről elnevezett utcát Szlovákiában

2022. július 21., csütörtök 08:37

Az állami ügyészség kérése ellenére sem nevezik át a Jozef Tisóról elnevezett utcát a szlovákiai Várnában.

Az ügy még a tavalyi évben indult, amikor az állami ügyészek vádat emeltek a pár ezer fős település önkormányzata ellen amiatt, hogy nem voltak hajlandóak átnevezni az utcát (holott a szlovák törvények értelmében egy köztér nem viselhetné Jozef Tiso nevét).

Emiatt az önkormányzati képviselők most tartottak egy szavazást az utca elnevezéséről, 

e csak egyetlenegy képviselő szavazott arra, hogy nevezzék át az utcát. 

A BBC szerint az összes többi képviselő ellenezte a lépést. Az önkormányzat döntése után az ügy a bíróságon folytatódhat, a képviselők viszont ehelyett azt szeretnék, ha a lakosokkal szavaztatnák meg, hogy mi legyen az utca neve.

Jozef Tiso volt annak a szlovák bábállamnak a vezetője, amely a náci Németország alárendeltségében működött 1939 és 1945 közt, Csehszlovákia szétesése után. Ez idő alatt körülbelül 70-90 ezer zsidót deportáltak Szlovákiából, Várnából történetesen mind a 25 ott élő családot elvitték. Tisót 1945-ben elfogták és 1947-ben háborús bűnösként kivégezték. 

A fasiszta vezetőt a mai napig tisztelik a szlovák szélsőjobboldali körökben. Évekkel ezelőtt abból lett botrány, hogy a pozsonyi érsek megemlékezett róla.

Rovatok