„Mi jöhet még, de most komolyan?” – hangzik el a kérdés mostanában igencsak gyakran, legyen szó egy családi ebédről, egy baráti beszélgetésről vagy egy munkahelyi kávészünetről. Természetesen a közösségi médiában is nap mint nap jelennek meg olyan kétségbeesett posztok, melyek azt sugallják, hogy „itt a vég”, „kipusztulunk”, „elrontottuk”, „összeomlik minden”.

Kőváry Zoltán habilitált egyetemi docens, klinikai szakpszichológus, az egzisztenciális pszichológia szakértője megkeresésünkre elmondta: a fent említett folyamatok még annak ellenére is negatívan hatnak a mentális egészségünkre, hogy a világ törékenységének már korábban is voltak látható jelei.

A korábbi évekre, évtizedekre jellemző biztonságérzet elvesztése – noha az nyilvánvalóan jelentős mértékben illúziókra épült – , a jövőkép elbizonytalanodása és a sokirányú fenyegetettség felerősíti az emberben a szorongást, a visszafordíthatatlan veszteségek pedig lehangolttá, elkeseredetté tehetnek bennünket

– jelentette ki az Indexnek Kőváry Zoltán, aki szerint a XXI. század sok tekintetben infantilizált, passzív, rövidlátó fogyasztóvá redukált embere könnyen azt élheti meg, hogy minden a feje felett történik, csekély ráhatása van a folyamatokra, ami tanult tehetetlenséghez vezethet. Hangsúlyozta, hogy ez a fázis akár a depresszív állapotok előszobája is lehet, számításba kell venni ugyanakkor, hogy a jelenlegi időszak akár ébresztőleg is hathat ránk és tudatosabbá tehet bennünket. „A krízis tehát veszély és esély egyben” – fogalmazott a szakember.

Többen kérnek segítséget

A klinikai szakpszichológus arra a kérdésre, hogy a fent említett történések – legyen szó a háborúról vagy a vízhiányról – képesek-e valóban káros folyamatokat beindítani bennünk vagy ilyenkor inkább csak egy pillanatnyi pánikélményt élünk át, azt felelte, hogy ebben komoly egyéni különbségek vannak: represszoroknak hívjuk azokat, akik igyekeznek kizárni a veszélyesnek vélt hatásokat, ők egyfajta struccpolitikát folytatnak. Ezzel szemben a szenzitizátorok hiperérzékenyre állítják a radarjaikat, mindent fokozottan észlelnek, és azonnal reagálnak.

„Ez egyébként egy kontinuum két végpontja, az emberek nagy részére inkább a vegyes »üzemmód« jellemző” – jegyezte meg a habilitált egyetemi docens, aki beszélt arról is, hogy az elmúlt két-három évben lényegesen többen fordultak szakemberhez, az általa ismert kollégák közül mindenki 120-140 százalékos kapacitással dolgozik. Kiemelte, hogy a kínálat nem nőtt a kereslettel arányosan, mert bár sok pszichológust képzünk, beérésük évekig is eltart, ráadásul ezzel párhuzamosan a pszichológia határai is egyre inkább elmosódtak, ami álláspontja szerint óhatatlanul is felhíguláshoz vezetett.

Hangsúlyozta, hogy vészterhes időkben általában azoknak van szüksége segítségre, akikre alapjáraton is jellemző a szorongás, nekik ugyanis egy jóval kisebb „löket” is elegendő ahhoz, hogy kifejezetten szorongásos állapotba kerüljenek.

„Ha ez olyan mértékűvé fokozódik, hogy az ember elveszti a kontroll lehetőséglét, akkor pánikállapot alakulhat ki” – hívta fel a figyelmet a szakértő, majd rögtön hozzátette, hogy ebből a szempontból nagyon nem mindegy, hogy milyen az illető megküzdésért és elhárításért felelős én-struktúrája, mindkét fogalom nagyon fontos a pszichológiában:

• Ha inkább a megküzdés jellemző ránk, akkor az is két fajta lehet: problémafókuszú vagy érzelemfókuszú. Előbbi esetén az ember információkat gyűjt, számba veszi a lehetőségeit, erőforrások után kutat, míg utóbbi inkább a helyzethez való érzelmi viszonyulásunk szintjén próbálkozik, például bagatellizálhatja a problémát, átkeretezi vagy újraértelmezi azt. Az érzelemfókuszú megküzdés jellemzően akkor lép előtérbe, ha az észlelt veszély nagyságát extrémnek találjuk, és úgy érezzük, hogy a helyzet felett gyakorolható kontroll lehetősége csekély.
• A megküzdéssel szemben az elhárítás már jóval kevésbé racionális és tudatos. Általánosságban igaz , hogy ahogy a veszély intenzitása és a bizonytalanság nő, egyre primitívebb elhárító mechanizmusokat alkalmazunk. Ezt a folyamatot hívjuk regressziónak, ami archaikus pszichés sajátosságok megjelenését eredményezi, ilyen például a babonás és a fekete-fehér gondolkodás, az összeesküvés-elméletekben való hit vagy a bűnbakképzési hajlam. Az ember a legtöbbször tárgy nélküli szorongást igyekszik kézzelfogható tartalommal megtölteni, konkretizálni.

Helyreáll a Föld, meggyógyul a lélek

Kőváry Zoltán – akinek a pszichológia mellett szívügye a klímavédelem – beszélt arról is, hogy 2019-ben, amikor még nem volt Covid-járvány, ukrajnai háború és ilyen mértékű gazdasági krízis, úgy tűnt, hogy az ökológiai válság megkérdőjelezhetetlenül a legfontosabb kérdéssé vált, és az végre elérte a közbeszéd ingerküszöbét. Az elmúlt időszakban azonban többet beszéltünk a járványról és a háborúról, ami tényleg azt sugallhatja, hogy most van néhány előrébb levő probléma.

Ez azonban csak látszat, hiszen ezek a válságok nem függetlenek egymástól, illetve az ökoszisztéma összeomlásának veszélyére utaló jelek egyre jobban sűrűsödnek. Aszály van, ami az emberi tevékenység okozta globális felmelegedés következménye, ami élelmezési, vízügyi válságot eredményezhet, ez migrációs hullámokat indíthat el, ahogy azt régóta jósolják. Ez geopolitikai és etnikai feszültségeket okozhat, megnövelve az erőszakos konfliktusok veszélyét

– mutatott rá.

Hangsúlyozta, hogy valójában az ökológiai krízis az alapprobléma, hiszen a járványok elmúlnak, a konfliktusokat generáló rezsimek szintén elmúlnak, viszont ha az ökoszisztéma megy tönkre és lakhatatlanná válnak olyan területek, amik civilizációknak adtak alapot, akkor nehéz elképzelni az újrakezdést, melyre annak idején még a legnagyobb háború esetén is megvolt a lehetőség.

A szakember szerint ezért fontos tudatosítani, hogy az ember jólléte és a természet épsége egymást feltételező dolgok, egyik rendbetétele sem képzelhető el a másik nélkül. „Restorting the Earth – healing the mind!” – idézte a szakember az ökopszichológia egy korai jelmondatát, mely annyit tesz: helyreállítani a Földet és meggyógyítani a lelket.

„Hiszem, hogy a válság nyomán kialakulhat egy újfajta attitűd, a biofília, vagyis minden élő szeretete, ami beindíthatja ezeket a folyamatokat” – tette hozzá Kőváry Zoltán.

A klinikai szakpszichológussal készített korábbi, kifejezetten a klímaszorongásról szóló interjúnkat ide kattintva érheti el.

(Borítókép: Index)