Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Bebizonyosodott, hogy a földgázvásárlás nem ideológiai kérdés

2022. július 22., péntek 19:28

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a moszkvai tárgyalás utáni első sajtótájékoztatón megválaszolt pár nagyon fontos kérdést Nyugat-Európának a földgázbeszerzést illetően. Szerinte most már bebizonyosodott, hogy a földgázvásárlás nem ideológiai kérdés.

Mint arról az Index is beszámolt, Magyarország további 700 millió köbméter földgázt vásárol Oroszországtól. Emiatt az orosz és a magyar külügyminiszter közös sajtótájékoztatót tartott tárgyalásaikat követően Moszkvában, ahol elmondták, hogy áttekintették, miként állnak és hol tartanak a kétoldalú feladatok megvalósításában, amelyekről Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök állapodott meg februárban.

Most Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megválaszolta azt a nyugat-európai kérdést, hogy Magyarország kész-e arra, hogy vészhelyzetben ezt a plusz bevásárolt gázmennyiséget más, uniós országokkal megossza-e, hogyha azok már nem kapnának gázt.

Emellett választ adott arra is, hogy Magyarország jövő héten Brüsszelben el fogja-e fogadni az Európai Unió takarékossági előirányzatait, miszerint 15 százalékkal kevesebb gázt kell elfogyasztaniuk az uniós országoknak.

Szijjártó Péter elmondta, hogy ami a lehetséges elosztást és a brüsszeli javaslatot illeti, szerinte ez sokkal komolyabb dolog annál, minthogy egy-egy nyilatkozat, kommunikációs lufi alapján alakítsák ki az álláspontjukat. Ha lesz leírt, komolyan vehető, tanulmányozható javaslat, akkor azt majd tanulmányozni fogják.

Az elmúlt hónapokban azt hallottam nyugat-európai vezető politikusoktól, hogy ők megoldottak mindent. Megoldották az alternatív forrásokat, vettek földgázt máshonnan, az oroszfüggésüktől megszabadultak. Ezt mondták a nyugat-európai politikusok. Keressék vissza! Akkor mire a riadalom?

– tette fel a kérdést a külügyminiszter.

Hozzátette: Bebizonyosodott, hogy a földgázvásárlás nem ideológiai kérdés – nem oldható meg kommunikációs eszközökkel –, hanem fizikai kérdés.

Mert egy idő után kiderül, hogy van-e földgáz vagy nincs. Egy idő után jön a fűtési szezon, és akkor a politikusok hiába mondják, hogy van földgáz, ha nincsen

– fűzte hozzá.

Szerinte lehet, hogy kicsit szerényebben kellett volna nyilatkozni egy-két nyugat-európai kollegának az elmúlt időszakban, hogy mit és mennyire oldottak meg ezen a területen.

Rovatok