Index Vakbarát Hírportál

Magyar kiállítás nyílt Rijekában a modern Fiume születéséről

2022. július 23., szombat 06:21

Szeptember 13-ig látogatható a Rijekai Városi Múzeumban az a kiállítás, amely magyar, horvát és angol nyelven mutatja be a kiegyezés utáni Fiume fejlődését. A mintegy kétszáz műtárgy között szerepelnek az 1896-os millenniumi ünnepségekre Fiuméből küldött, eredeti hajómodellek, vagy az a zászló, amely az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Részvénytársaság gőzhajóin lobogott.

Július 12-én nyitották meg Rijekában A modern Fiume születése 1868–1918 című kiállítást, amely a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum együttműködésével jött létre Magyarország zágrábi nagykövetségének támogatásával. A tárlat a Rijekai Városi Múzeum és horvát tengerparti magángyűjtők anyagaival is kiegészült.

Baričević-Tamaskó Eszter, a Rijekai Egyetem magyar lektora, a kiállítás egyik szervezője az Indexnek elmondta, hogy a bemutató fókuszában Fiume történetének az a fontos korszaka áll, amikor a horvátok és a magyarok együtt dolgoztak a kikötőváros felvirágoztatásán. 

A tárlat több mint hatszáz négyzetméteren mintegy kétszáz műtárgyat mutat be magyar, horvát és angol nyelven.

A kiállított tárgyak között több ritkaság is szerepel. Így többek közt az 1896-os millenniumi ünnepségekre Fiuméből küldött, eredeti hajómodellek, vagy az az Adria-zászló, amely valaha az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Részvénytársaság gőzhajóin lobogott. Napjainkra csak két ilyen zászló maradt fenn: az egyik a világ legnagyobb tengerészeti gyűjteményében, a londoni Nemzeti Tengerészeti Múzeumban, míg a másik a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban.

A tárlat bemutatja, hogyan fejlődött a kiegyezés után Fiume városa, hogyan született meg a helyi polgársággal szoros együttműködésben a modern kikötőváros. Talán kevesen tudják, de

Fiume az első világháború előtti időkben Európa tizedik legnagyobb forgalmú kikötője volt.

Az első gőzhajó 1871-ben futott ki a fiumei kikötőből, és 1873-ban érte el a vasút a várost.

Fiume fejlődésében kulcsszerepet játszott Baross Gábor (1848–1892), a dualizmus korának kiemelkedő gazdaság- és közlekedéspolitikusa, a vasminiszter, akinek a nevéhez a város tengeri kikötőjének kiépítése fűződik. Ezt a belvárosban, a Transadria nemzetközi szállítmányozási cég épületének falán felavatott, stílszerűen vasból készült emléktábla is megörökíti.

A vasminiszter tervei alapján ötvenötmillió aranykoronányi fejlesztést végeztek Fiumében. A munkálatok során, amelyek 1888-ban kezdődtek, új kikötői móló épült, feltöltöttek 290 ezer négyzetméternyi területet, és elkészült az új kikötői öböl, amelynek ma is Baross kikötő a neve.

Baričević-Tamaskó Eszter a kiállítást, amely a Rijekai Városi Múzeumban szeptember 13-ig látogatható, minden magyar turistának ajánlja.

Magyar emlékek Rijekában

Rijeka ma is őrzi történelmét. A kikötőben sétálva a kikötőbakokon magyar felirat jelzi, hogy azok az osztrák-német származású Skull Mátyás Vasöntödéjében készültek. Hauszmann Alajos tervezte a neoreneszánsz Kormányzói Palotát, amelyben jelenleg a Tengerészeti és Történelmi Múzeum van. A tengerparton található XIX. századi romantikus írónk, Jókai Mór (1825–1904) emléktáblája. A kikötőváros szülöttje volt Kádár János (1912–1989) és Vásárhelyi Miklós (1917–2001) is. Baričević-Tamaskó Eszter még két jeles magyar személyiséget említ a múltból. Az egyik Nemeskéri Kiss Pál kormányzó felesége, Csapó Ida, aki 1841-ben magyar mintára nemcsak Fiume, hanem egész Horvátország első óvodáját alapította. A másik pedig a tavaly elhunyt világhírű magyar-amerikai pszichológus, Csíkszentmihályi Mihály, aki 1934-ben Fiumében született.

(Borítókép: Rijekai Egyetem Magyar Nyelvi Lektorátusa Facebook-oldala / Tutek-Hajnal Fanni)

Rovatok