Index Vakbarát Hírportál

Dobrev Klára: Ez már csak kapkodás, a vég kezdete

2022. július 26., kedd 18:19

Az európai parlamenti képviselő szerint már nemcsak a magyarok, hanem az egész világ átlát Orbán Viktor szövegein.

Dobrev Klára beidézi a külföldi sajtót, amely tele van Orbán fajelméleti kijelentésével. Majd úgy folytatja, hogy tulajdonképpen már az sem érdekes, vajon számolt-e ekkora felháborodással, vagy csak a „sajátjainak” akart bemondani egy minden eddiginél nagyobb gyalázatot. A magyar miniszterelnök talán úgy véli, előre menekül, eközben hatalommániájával magával rántaná az egész országot.

Megszámolni sem tudom már, hányszor mondtam el külföldieknek, hogy Orbán nem egyenlő Magyarországgal. Van itt egy másik Magyarország is, amely homlokegyenest másképp gondolkodik, amely békeszerető, amely tiszteli mindenkiben a másik embert"

– teszi hozzá Dobrev Klára.

De a pávatánc, hogy mást mondunk hazafelé, és megint mást külföldön, a végéhez ért. Az egész világ és benne mi, magyarok immár átlátunk Orbán szövegein. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez már kapkodás, a vég kezdete. Ezért maradunk nyugodtak. Ezért készülünk – írta bejegyzésében.

Mint arról korábban írtunk, sokaknak nem tetszett Orbán Viktor Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén elmondott beszéde, ahol a kormányfő úgy fogalmazott: „(…) a Kárpát-medencében mi nem vagyunk kevert fajúak, hanem egész egyszerűen a saját európai otthonában élő népeknek vagyunk a keveréke. Amikor szerencsés a csillagok állása, ezek a népek egy ilyen hungaro-pannon mártásban össze is olvadnak, egy sajátos európai kultúrát hozva létre. Egymással hajlandók vagyunk keveredni, nem akarunk kevert fajúvá válni”.

Hegedüs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott a beszéd után úgy döntött, távozik. A miniszterelnök írt a lemondásáról, a kormányfő reakciójáról ebben a cikkünkben írtunk.

(Borítókép: Dobrev Klára 2021. október 23-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok