Index Vakbarát Hírportál

„Ne mondjon már ilyet” – ellenzéki politikus járt a köztévében

2022. július 28., csütörtök 17:46

Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője volt az M1 vendége, a műsorból rezsivita lett.

Arató Gergelyt eredetileg a választókerületében található közterületek biztonságáról és tisztaságáról akarták kérdezni, de a DK képviselője válaszában arról kezdett beszélni, hogy az emberek ma már azzal keresik meg, hogy hétről hétre többet kell fizetni a boltban, és „brutális rezsiemelés” áll előttünk.

A műsorvezető erre közölte, hogy Arató Gergely a Gyurcsány-kormány államtitkáraként látta, hogy milyen átélni egy válsághelyzetet, emelték a gáz és az áram árát, ráadásul most a lakosság még a változtatás után sem piaci árat fog fizetni.

Arató Gergely szerint nem tudjuk, hogy mennyi a piaci ár, mert titkos az orosz gázszerződés. Az ellenzéki politikus úgy látja, az a nagy különbség a 2010 előtti és a mostani helyzet között, hogy bár „valóban kellett fájdalmas intézkedéseket hozni”, de akkor ők elmondták ezeket, Orbán Viktor viszont „továbbra is hazudik”, a kormány pedig nem néz szembe a valósággal.

A DK-s képviselő hangsúlyozta, hogy a kormány feladja a rezsicsökkentést, a műsorvezető leszögezte, hogy az átlagfogyasztásig ugyanannyit kell fizetni. Arató Gergely válaszában azt állította, hogy a háztartások jelentős része az átlagfogyasztás felett van, így „ez egy szemfényvesztés”. A politikus azzal folytatta, hogy a Fidesz egyik fő politikai terméke a rezsicsökkentés megvédése volt, az ellenzéket vádolták azzal, hogy eltörölnék azt, de épp a fordítottja történik.

A műsorvezető újra jelezte, hogy a lakossági piaci ár alacsonyabb, mint a világpiaci ár, de Arató Gergely közbevetette, hogy a világpiacon nem vásárolunk. „Ne mondjon már ilyet” – reflektált a műsorvezető, hozzátéve: muszáj a világpiacokról is beszerezni, mert már nem az a kérdés, hogy mennyibe kerül az energia, hanem az, hogy lesz-e.

Arató Gergely szerette volna megtudni, hogy mennyit fizet Magyarország az orosz gázért, de a műsorvezető aláhúzta, hogy ez egy szerződésben rögzített dolog. A rezsicsökkentés változásának részleteiről itt írtunk.

Rovatok