Index Vakbarát Hírportál

Gulyás Gergely: Szombat déltől csak a magántulajdonú autók tankolhatnak 480 forintos, kedvezményes üzemanyagot

2022. július 30., szombat 13:04 | aznap frissítve

A megszokott csütörtöki időpont helyett ezúttal szombat délelőtt tartottak kormányinfót, amelynek központi témája az energiaválság volt. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: a kormány felszabadítja a stratégiai készletek egy részét, miután leáll a Mol százhalombattai finomítója, illetve a lakosságon, a taxisokon és a mezőgazdasági erőgépeken kívül mindenkit kizárnak a 480 forintos kedvezményes tankolásból, így a céges autókat is. Folyamatosan töltik fel az ország gáztározóit. Bejelentette azt is, hogy aszályügyben létrejött még egy operatív törzs, erről vasárnap adnak tájékoztatást.

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója pénteken arról tájékoztatta a kormányt, hogy hétfőn leáll a százhalombattai kőolaj-finomító karbantartás miatt. Azt mondta: ha az ársapka továbbra is változatlan formában fennmarad, nem fog beérkezni az országba importüzemanyag. (Erről korábban Ratatics Péter, a Mol hazai operatív működésért felelős ügyvezető igazgatója az Indexnek azt mondta: tavasszal a Mol-töltőállomásokon csaknem ötven százalékkal nőtt a kereslet az egy évvel korábbi adatokhoz képest, a folyamatos, stabil üzemanyag-ellátás biztosításához a százhalombattai finomítót teljes kapacitáson kellett működtetni. További halasztásra azonban nincs lehetőség: a biztonságos üzemeltetés miatt halaszthatatlan a finomító leállítása és karbantartása.)

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón azt mondta, hogy a háború és a szankciós politika lehetetlen helyzetet teremtett az energiaellátásban, és senki nem tudja garantálni, hogy ősszel biztosított lesz a kőolajszállítás. A stratégiai készlet teljes felszabadítása ezért nem lehetséges. Mint mondta: csak annyit tudnak felszabadítani, amennyinek a visszapótlása a következő fél-háromnegyed évben garantált. 

Gulyás Gergely elmondta azt is, hogy augusztusban 155 kilotonna, azaz 184 millió liter dízelolajat szabadítanak fel. 

A felszabadított készlet a stratégiai gázolajkészlet 38 százaléka, a gázolaj előállítására alkalmas kőolaj- és dízelkészletnek pedig együttesen a 24 százaléka.

A kormány ezért a Mol javaslatára arról döntött, hogy

a 480 forintos kedvezményes garantált árat szombaton déltől a magántulajdonú gépjárműveknek, a taxiknak és a mezőgazdasági gépeknek engedélyezik.

A rendelet már meg is jelent – erről itt olvashatnak bővebben.

A rendelet szerint az üzemanyag nem hatósági áras termék, ha azt

A benzinkút üzemeltetője lesz jogosult 

a gépjármű forgalmi engedélyének  segítségével legalább a töltött gépjármű rendszámát, gyártmányát, típusát, színét és üzembentartóját ellenőrizni, hogy megbizonyosodjon róla, jogosult-e az illető hatósági áron tankolni.

Gulyás Gergely megjegyezte: az üzemanyagárnál a jármű üzembentartójának személye számít, a kormányzati autók piaci áron tankolnak.

A kis benzinkutak átmeneti állami támogatásért folyamodhatnak december 31-ig az ellátásbiztonság érdekében. Ennek összege nem haladhatja meg a 400 000 eurónak megfelelő forintot.

Gulyás Gergely kiemelte: a kormány szeretné, ha nem kellene újabb stratégiai készleteket felszabadítani, de nem tudják, meddig tart a százhalombattai finomító karbantartása. Ha a finomító nem indul újra, akkor kénytelenek lesznek újabb készleteket megnyitni - fűzte hozzá. 

Elmondta: az olajfinomító karbantartása egy hónapot vehet igénybe, a folyamatról tájékoztatnak majd. 

Hangsúlyozta: az árstopokkal kapcsolatban óvatosan kell fogalmazni háborús időszakban, de a kormány célja, hogy minél hosszabb ideig fenntartsa őket.

Gulyás Gergely azt is mondta, hogy az üzemanyagárstop miatt indult kötelezettségszegési eljárásra két hónapjuk van válaszolni, és fognak is. Jogi vitáról van szó, amelyet korrekt érvekkel szeretnének lefolytatni - mondta.

 Elszabadult a gáz ára (is)

Gulyás Gergely szerint idén már 2000 milliárd forintba kerül a rezsicsökkentés. A gáz áráról szólva azt mondta, hogy az elszabadult. A miniszter szerint a gáztól menekülni érdemes, és alternatívákat kell találni, mint mondta, minden lehetőséget meg kell vizsgálni. 

Ennek jegyében

szeretnék újraindítani a barnakőszén-bányászatot, és döntöttek arról, hogy tűzifát csak engedéllyel lehet kivinni az országból.

Mint mondta: a nagycsaládosok igényelhetnek további kedvezményt. A gázzal muszáj lesz spórolni. 

Az Európai Unió arról döntött, hogy a tagállamoknak 15 százalékkal csökkenteniük kell a gázfelhasználást (Magyarország ezt nem szavazta meg). Gulyás Gergely szerint ez nyílt beismerése annak, hogy a szankciók Európára ütnek vissza. A kormány azonban azzal számol, hogy Magyarország képes a gázfelhasználás 15 százalékos csökkentésére, tehát a magyar kormány is kész korlátozni a gázfelhasználást, ha ez szükségessé válik. Egy kérdésre válaszolva a miniszter megerősítette: az uniós rendelet akkor lép életbe, ha 5 országban veszélyhelyzet alakul ki. Hozzátette: a 15 százalékos csökkentés komoly átalakítást igényelne az ország energiaszerkezetében.

Magyarországnak jelenleg 2 hónapra elegendő gáztartaléka van a tárolókban, ez a lakossági fogyasztást tekintve 4 hónapra elegendő. Gulyás Gergely a  tárolók feltöltését úgy minősítette, hogy „nagy erőkkel dolgoznak rajta, és jól áll”.

Tárgyalások Brüsszellel

Gulyás Gergely szerint komoly szakmai viták nincsenek, de az Európai Bizottság politikailag is képviselhető megegyezést igyekszik elérni. Mint mondta, szinte napi rendszerességgel egyeztetnek.

Közölte: elfogadták, hogy az uniós költségvetési ciklus végére a pedagógusbéreket a diplomás átlagbér 80 százalékára kell emelni. Jó lenne, ha a baloldal és európai parlamenti képviselői nem tennének meg mindent azért, hogy ne lehessen megemelni a pedagógusbéreket - fogalmazott.

A miniszter azt mondta, hogy alapvetően optimista a megállapodás esélyét illetően. Hozzátette: a kormány több intézkedést is tett, és kisebb lépések már voltak az álláspontok közelítése érdekében.

Egyéb döntések, bejelentések

Gulyás Gergely bejelentette, hogy aszályügyben létrejött még egy operatív törzs. Ennek munkájáról, illetve a gazdák konkrét megsegítéséről Nagy István agrárminiszter vasárnap ad tájékoztatást.

A miniszter elmondta azt is, hogy az új határvadászegységek iránt nagy az érdeklődés, több mint 6 ezren voltak eddig kíváncsiak rá. Mint mondta, a Belügyminisztérium szeptemberre egy 2200 fős állományt fog létrehozni, a tervek szerint az állomány egy év alatt 4000 főre bővül. 

A miniszter azt mondta, hogy a kata szabályaiban már nem várhatók korrekciók. 

Gulyás Gergely közlése szerint jelenleg mintegy 2000 fogvatartott embercsempészet miatt van börtönben Magyarországon, 88 százalékuk külföldi állampolgár és 97 százalékuk férfi. A börtönkapacitások elegendők, de a helyzet nagy terhet jelent az országnak, ezért a kiutasítást részesítik előnyben - magyarázta. A déli határon pattanásig feszült helyzetről és arról, hogy várható-e az unió segítsége a schengeni határok védelméhez, azt mondta: a migrációs válság kitörése óta 1,6 milliárd eurót költöttek határvédelemre és ennek 2 százalékát térítette meg az unió.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ezt azzal egészítette ki, hogy 860 ezren érkeztek az ukrajnai háborús helyzet elől menekülve Magyarországra, menedékes kérelmet 27 ezren adtak be, és több mint 23 ezer esetben született elismerő döntés. Gulyás Gergely megjegyezte: nincs napirenden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kijevi látogatása.

Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy a tanároknál feloldanák a nyugdíjkorlátot. Tehát a kormány a tanárhiányt nyugdíjasokkal oldaná meg. 

A társasházi törvény a közeljövőben nem fog megváltozni, mert nincs olyan javaslat a kormány előtt, amely mindenki támogatását bírná. 

A kormányinfóról szóló percről percre tudósításunkat ide kattintva olvashatja el.

(Borítókép: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2022. július 7-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)

Rovatok