Index Vakbarát Hírportál

Csaknem 65 milliárd forintból fejlesztik a katonák egyéni felszerelését Magyarországon

2022. július 30., szombat 13:46

A honvédelmi miniszter arról számolt be a balti légtérvédelmi misszió átadásáról hazatérve, hogy a kormány 2022–2023-ban erőteljesebben folytatja a hadfejlesztési programot. A Honvédelmi Alap ebben az időszakban csaknem 65 milliárd forintból fejlesztheti a katonák felszerelését.

A változó biztonsági környezet követelményeinek megfelelően modern felszerelést kell biztosítani a nemzet szuverenitását szavatoló katonáknak – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter Kecskeméten.

A balti légtérvédelmi misszió átadásáról hazatérve Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette:

A katonai egyéni felszerelés fejlesztési programja a honvédelmi és haderőfejlesztési program egyik alapköve, mivel magas színvonalú egyéni felszeréssel jól ellátott, jól kiképzett hivatásos és tartalékos katonákra van szükség.

Valamint kiemelte azt is, hogy a Magyarország szomszédságában zajló háború vége egyelőre nem látható, hatásai azonban az egész világon érezhetők, a háborús gazdasági válság már a mindennapjainkba is begyűrűzik. A magyar kormány számára Magyarország biztonsága az első, a jelenlegi egyik legfontosabb cél pedig a béke elérése – a békéhez azonban erő kell.

Erőteljesebben folytatódik a hadfejlesztési program

A magyar kormány által létrehozott Honvédelmi Alap lehetővé teszi, hogy a korábban elindított haderőfejlesztési program a háborús infláció és a globális gazdasági nehézségek ellenére az eddiginél erőteljesebben folytatódjon – mutatott rá, hozzátéve, hogy a technológiai és infrastrukturális fejlesztések mellett azonban kiemelten fontos a mindezeket működtető katonák egyéni felszerelésének megújítása is. Az egyénifelszerelés-fejlesztési program a rendszerszemléletű megvalósítás érdekében magában foglalja többek között az egyéni ruházat, az egyéni harcászati felszerelés, a modern fegyverzet és fegyveroptikai eszközök és a katonai egyéni híradó és informatikai eszközök fejlesztését.

A miniszter elmondta: a kormány ezen programot a határozata alapján 2022-ben 34,5 milliárd forint, a teljes programot 2022–2023-ban pedig összesen 64,8 milliárd forint biztosításával támogatja a Honvédelmi Alapból. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kijelentette: Az új felszerelés megjelenésében és minőségében is megfelel a XXI. század követelményeinek, és viselőjének erőt, bátorságot és büszkeséget nyújt – írta az MTI.

(Borítókép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter díjat ad át a tatai Klapka György laktanyában tartott harckocsizó fegyvernemi napon 2022. július 25-én. Fotó: Krizsán Csaba / MTI)

Rovatok