Index Vakbarát Hírportál

Visszatérhetnek az állami iskolákba a nyugdíjas tanárok

2022. augusztus 1., hétfő 07:47

Az új kormányhatározat szerint a nyugdíjas óvónők és tanárok a következő tanévben visszamehetnek dolgozni úgy, hogy közben a nyugdíjukat is folyósítják számukra.

Mint megírtuk, egy újabb kormányrendelet szerint ősztől a kormány engedélye nélkül foglalkoztathatók a nyugdíjasok a közszférában. A háborús veszélyhelyzet miatt egy évre felfüggesztették azt a szabályt, amely szerint szüneteltetik a nyugdíjfizetést abban az esetben, ha a nyugdíjas keresete meghaladja az évi minimálbér 18-szorosát – írja a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet. 

Ám a veszélyhelyzethez nem kapcsolódóan született egy olyan kormányhatározat is, mely szerint a kormány véleményének kikérése nélkül foglalkoztathatók szeptember 1-től egy évig a szociális, gyermekvédelmi vagy gyermekjóléti szolgáltatónál, intézményben, hálózatnál, valamint köznevelési vagy szakképző intézményben azok, akik betöltötték az öregségi nyugdíjkorhatárt, és rendelkeznek a teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel.

Ez lehetővé teszi, hogy valaki úgy létesítsen ismét közalkalmazotti jogviszonyt, hogy közben már öregségi nyugdíjra is jogosult és utóbbit is változatlanul folyósítsák neki – írja a 24.hu.

Ennek értelmében a nyugdíjas óvónők és tanárok a következő tanévben visszamehetnek korábbi (vagy más) intézményeikbe dolgozni úgy, hogy közben a nyugdíjukat is folyósítják számukra.

Erre idáig csak egyházi és magániskoláknak volt lehetősége külön kormányengedély nélkül.

Ez azt jelentette, hogy aki nyugdíjasan dolgozni szeretett volna egy állami fenntartású intézményben, ott a nyugdíját szüneteltetnie kellett, ugyanakkor a nyugdíjalapja nem nőtt már tovább a nyugdíja alatt folytatott munkavégzés miatt. Ez eddig is diszkrimináció volt mind az állami-önkormányzati intézményekkel, mind pedig a közalkalmazotti jogviszonyban dolgozókkal szemben

– írja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a blogbejegyzésében.

A rendelet 2022. szeptember 1-től 2023. október 31-ig lesz érvényben.

A rendeletről – miszerint a tanároknál feloldanák a nyugdíjkorlátot – Gulyás Gergely is beszélt a szombati kormányinfón. Tehát a kormány a tanárhiányt nyugdíjasokkal oldaná meg. 

(Borítókép: Maja Hitij / Getty Images)

Rovatok