Index Vakbarát Hírportál

Megölte az élettársát egy férfi, majd egy lótetem alá temette

2022. augusztus 3., szerda 12:16

Lezárult a nyomozás egy különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés ügyében Pest megyében: a nyomozók szerint a gyanúsított 2020-ban halálra rugdosta, majd egy gödörben elásta élettársát. A nő holttestét egy ló teteme alól ásták ki.

A gyanúsított az elfogása, 2021 februárja óta letartóztatásban van, a nyomozás iratait átadták az ügyészségnek.

Az ügyben azután indult nyomozás, hogy a 49 éves nő eltűnését 2021 januárjában bejelentette a féltestvére. A rendőrök már a körözési eljárás elején gyanúsnak találták az eltűnés körülményeit – írja a police.hu.

Egy bakanccsal rugdosta halálra élettársát

A nő élettársa a rendőrségnek először azt mondta, hogy 2020 nyarán megromlott a kapcsolatuk, és az asszony elhagyta, azóta semmit nem tud róla. A férfi később azzal állt elő, hogy párja öngyilkos lett: vallomása szerint 2020 késő őszén egy hajnalban arra ébredt, hogy a nő felakasztotta magát. Megriadt, amikor a konyhában meglátta, ezért kivonszolta a testet, és egy gödörbe rejtette. Erről részletesen beszélt, ám a nő halálának körülményeiről továbbra is ködösített, és tagadta, hogy abban része lett volna.

A pár közös veresegyházi lakásának közelében lévő helyszínt 2021. február 5-én a rendőrök a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársaival speciális eszközökkel vették körbe. Az elhullott állatok sírhelyéül szolgáló gödörből kora hajnalig több köbméternyi földet kellett kikotorni, mire egy ló teteme alól felbukkant egy emberi testrész.

A vádlott ekkor beismerte: utolsó, 2020. november 5-ei veszekedésükkor lefejelte, majd bakanccsal halálra rugdosta áldozatát. A nő testét pokrócba tekerte, begurította a gödörbe, majd gallyakkal és hulladékokkal befedte. A férfi azt is elmondta, mintegy

négyéves kapcsolatuk alatt – főként párja italozó, munkakerülő életmódja miatt – sokat marakodtak, verekedtek.

A boncoláskor a holttesten számos külsérelmi nyomot találtak, az áldozat fejét, felsőtestét és alsó végtagjait nagy erőbehatások érték. Egyértelmű volt, hogy ezek bántalmazásból erednek. A sorozatos bordatörések, a szilánkos lapockatörés, a térdhajlati és bokasérülések mellett a légcsőben fogmaradványokat találtak.

Az igazságügyi szakértői vizsgálat szerint a vádlott nem szenved elmezavarban, tudatzavarban vagy értelmi fogyatékosságban. Tettével, annak következményeivel tisztában volt és van, büntethetőséget megszüntető ok nincs.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 80-20-55-20 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Ha bajban van, vagy másért aggódik

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat: +36-80-20-55-20

A Kapcsolj egyből projekt honlapja: https://www.kapcsoljegybol.hu/

Magyar Lelki Elsősegély Szolgálatok (LESZ) segélyvonala: 116-123

Az Ifjúságért Mentálhigiénés Szövetség (IMSZ) a 137-000-s zöldszámon érhető el, hétköznapokon 17–21 óra között.

Az IMSZ-ről bővebb információt itt talál: http://www.ifjusagi-lelkisegely.hu/

Rovatok