Index Vakbarát Hírportál

Videón, ahogy a rendőrök a Rákóczi hídon üldöznek egy férfit

2022. augusztus 3., szerda 10:03

A bíróság indítványozta a letartóztatását egy 41 éves férfinak, aki július 27-én jogosítvány nélkül száguldozott Budapesten, a Rákóczi hídon. Mint kiderült, P. Csaba számos más bűncselekménnyel is összefüggésbe hozható.

A rendőrség beszámolója szerint a fővárosi közlekedési járőrök július 27-én délután a Rákóczi hídon észrevettek egy autót, melynek vezetője nagy sebességgel, irányjelzés nélkül cikázott a sávok között. A járőrök azonnal utána eredtek, azonban sofőrje a rendőri jelzést figyelmen kívül hagyva a Soroksári út felé vette az irányt, majd a kereszteződéshez érve a gyalogosjárdán keresztül visszafordult a híd felé, és elhajtott.

A balesetveszélyes manőver után a közlekedés biztonságát szem előtt tartva az autó rendszáma és a gépjármű típusa, valamint a térfigyelő kamerák felvételei alapján kezdték el keresni a sofőrt. Így derült ki, hogy az autót vezető P. Csabának nem volt érvényes jogosítványa, mert korábban eltiltották a járművezetéstől, és a Siófoki Rendőrkapitányság is körözte egy súlyos testi sértés miatt folytatott bűnügyben. A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály járőrei ellenőrizték azokat a címeket, amelyek a férfihoz köthetők, amikor pedig átkutatták lakásának udvarát,

két lopott motort is találtak;

az egyik motort július 15-én lopták el a XII. kerületből, egy robogót pedig 2021 decemberében vitt el ismeretlen elkövető a Március 15. térről.

Mindenhol keresték

A rendőrök a 41 éves férfi felkutatása érdekében végigjártak minden helyet, ahol meghúzhatta magát. P. Csabát végül két nappal később fogták el, amikor úgy érezte, nincs már félnivalója, és ismét volán mögé ült. A férfi a Szent István körúton közlekedett, amikor a járőrök kiszúrták a forgalomban. P. Csaba, ahogy meglátta a rendőröket, kiugrott az autóból és futásnak eredt, de a járőrök utolérték és elfogták.

A rendőrök a gyanúsítottat elfogták, előállították, majd a BRFK XII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a motorlopás miatt folytatott büntetőeljárásban gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vétele mellett indítványozták a letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt. Mint írták, a XII. kerületi rendőrök az V. kerületben történt robogólopást is egyesítették az ügyükhöz, P. Csaba lakhelyéről pedig egy harmadik járművet is lefoglaltak, melyet vizsgálnak, hogy bűncselekményből származik-e.

Rovatok