Index Vakbarát Hírportál

Petíciót indít az LMP a fakitermelés fokozása ellen

2022. augusztus 7., vasárnap 15:28

Az ellenzéki párt szerint a kiemelten környezetpusztító rendeletet azonnal vissza kell vonni.

Petíciót indított az LMP – Magyarország Zöld Pártja a fakitermelés fokozása ellen – közölte vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Bakos Bernadett, a párt országgyűlési képviselője. Az ellenzéki párt a napokban az egész országban minden közösségi közlekedési eszközre érvényes, havi 5 ezer forintos klímabérlet bevezetését javasolta a klímaválság hatásainak enyhítéséért.

Csütörtökön azonban megjelent egy elképesztő természetkárosítást lehetővé tevő kormányrendelet, amely megkönnyíti a fakitermelést az erdészeteknek

– tette hozzá a képviselő.

Bakos Bernadett kiemelte: nincs más olyan kormány Európában, amely fakitermeléssel, erdőirtással próbálná megoldani az energia-veszélyhelyzetet, mert ez valójában nem is megoldás, csak rövid távú kárenyhítés.

Az LMP szerint ezt a „kiemelten környezetpusztító” rendeletet azonnal vissza kell vonni.

Ennek érdekében petíciót indítottak, amelyet egy nap alatt 13 ezren írtak alá, augusztus 9-én 10 órakor pedig tiltakozó akciót tartanak az Agrárminisztérium épülete előtt. 

Rovatok