Index Vakbarát Hírportál

Férfiruhát, nagyobb cipőt és kesztyűt húzott a rabló, mégis a DNS-e buktatta le

2022. augusztus 10., szerda 10:16

Férfiruhát, nagyobb cipőt és kesztyűt is húzott az az 50-es éveiben járó nő, aki a fia játék pisztolyával rabolt ki egy hentesüzletet Kaposváron. Azonban a nyomozókat nem tudta átverni, a hátrahagyott szatyron megtalálták a DNS-ét, így másfél évvel később kézre kerítették a tettest.

A vádirat szerint a vádlott anyagi nehézségekkel küzdött, ezért 2020 novemberében elhatározta, hogy számlatartozásait rablásból szerzett pénzből fogja rendezni.

A nő megtervezte a bűncselekmény elkövetését, így kiszemelte a zárás előtt már kevésbé forgalmas húsboltot, férfiruházatot, nagyobb méretű cipőt, kesztyűt vett fel, továbbá egy, az igazihoz megtévesztésig hasonlító játék fegyvert is magával vitt – olvasható a Somogy Megyei Főügyészség közleményében.

Az elkövető közvetlenül zárás előtt lépett az üzletbe, ahol a fegyvert az eladóra fogva a bevételt követelte. Az eladó megijedt és átadta az aznapi, 78 500 forintos bevételt. A nő ezt követően egy közeli kapualjban átöltözött, majd szatyrát hátrahagyva hazament.

A nő idén elkövetett vagyon elleni bűncselekménye miatt DNS-profilja bekerült a bűnügyi nyilvántartásba, amely egyezést mutatott a hátrahagyott szatyron rögzített mintával, így tudták a másfél évvel korábbi bűncselekmény elkövetőjeként azonosítani.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában az öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő minősített rablás vádlottjával szemben fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt.

Rovatok