Index Vakbarát Hírportál

Több budapesti járatát is megszünteti a Ryanair

2022. augusztus 11., csütörtök 13:32

Több Budapestről induló útvonalát is törölte a Ryanair légitársaság. A feltételezések szerint azért döntöttek így, mert több járatánál nem éri meg kifizetniük az utasonkénti 3900 forint repülési illetéket.

Útvonal-megszüntetésekkel reagálhatott a Ryanair légitársaság a magyar kormány által előírt extraprofitadóra. Kikerült a budapesti menetrendből Bordeaux, Bournemouth, Köln, Kaunas, Krakkó, Lappeenranta, Riga és Torino.

Az okosutas.hu által észrevett információ szerint azok az útvonalak nem részei a listának, melyek az eredeti terv szerint is leálltak volna télre. Ehhez tartozik például a sokak által kedvelt téli úti cél, Rimini is. Ugyanakkor szerintük jól láthatóan azt várta a társaság, hogy a foglalások alapján kiderüljön, melyik járatra vásárolnak kevesebb jegyet, ugyanis ezek nem bírják el az utasok után fizetendő költséget.

Ment a huzavona

Mint arról korábban beszámoltunk, a magyar extraprofitadók között júliusban bevezették a repülési illetéket is, azaz a légitársaságok hozzájárulását. A kormányrendelet szerint utasonként 3900 forintot kell fizetniük minden utas után, amennyiben az utas végső úti célja az Európai Unió, Nagy-Britannia, Észak-Írország, valamint Albánia, Andorra, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Izland, Koszovó, Liechtenstein, Moldova, Monaco, Montenegró, Norvégia, San Marino, Svájc, Szerbia és Ukrajna. A hozzájárulás mértéke végső úti céllal más országokba repülő utasonként 9750 forint.

A Ryanair azonban kezdetekben az utasokkal fizettette meg a kormány által kiszabott pluszköltségeket, és egyenesen hülyeségnek tartotta a rendeletet. Ezt követően az utasok nagyszámú panasza miatt soron kívüli témavizsgálatot rendelt el a fogyasztóvédelemért felelős miniszter a Ryanair ellen. A légitársaságot később 300 millió forintra bírságolták az ügyben. Nemrég pedig úgy döntöttek, fellebbeznek a bírság ellen, mivel szerintük a bírság semmilyen jogos alappal nem rendelkezik.

(Borítókép: Ian Waldie / Getty Images)

Rovatok