Egy nő 130 ezer forintot dobott ki az ablakon, mert a Wizz Air tévedésből olyan SMS-t küldött neki, amely szerint Budapest helyett a bolgár fővárosban landol a szülei gépe.
Egy magyar nő repülőjegyekkel ajándékozta meg a szüleit, akik el is utaztak Budapestről Máltára, azonban a visszaút elég drágára sikeredett. A Wizz Air ugyanis arról tájékoztatta, hogy szülei gépe Budapest helyett a bolgár fővárosban száll le, ezért azonnal vett két Szófia–Budapest-jegyet nekik, ugyanis halaszthatatlan teendőjük volt otthon.
A két repülőjegy 130 ezer forintjába került. Mivel a Wizz Air nem indít gépet Szófiából Budapestre, másik légitársaságnál vett jegyet a szüleinek.
Próbáltam hívni a Wizz Air-ügyfélszolgálatot majdnem egy órán keresztül, hogy akkor ez most valós-e, és hogy ugyanakkor indul-e egyáltalán a gép, mert egyebekről nem kaptunk információt, de teljesen elérhetetlenek voltak
– nyilatkozta a nő az RTL Híradónak.
Később azonban érkezett egy újabb üzenet, amely szerint tévedés történt, és mégis Budapestre megy a repülő. A nő most vissza szeretné kapni a jegyek árát.
Kispál Edit, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének tagja azt mondta, egyértelmű, hogy a Wizz Air hibázott: téves, félrevezető tájékoztatást adott, és ezért felelősnek tekinthető.
A légitársaság az RTL Híradónak azt írta, hogy megtéríti a nő kárát, kifizetik a feleslegesen megvásárolt repülőjegyeket. Hozzátették: technikai hiba miatt több utasuk is téves rendszerüzenetet kapott augusztus 9-én, amely szerint augusztus 10-én repülő járataik a Szófiai Repülőtéren landolnak. Mint írták, tudnak róla, hogy volt olyan utas, aki a tisztázó üzenetek megérkezése előtt tévedésből új jegyet vásárolt.
Amennyiben más utasunk is hasonlóan járt, számára a légitársaság biztosítja a jegyár 120 százalékos jóváírását WIZZ-számlán, vagy annak teljes visszatérítését a társaság részére a Wizz Air panaszkezelési felületén keresztül beküldött számlák alapján
– részletezték.
Egy másik utas pedig azt nyilatkozta, ő is kapott ilyen üzenetet aznap, az viszont a London–Budapest-járatra vonatkozott.