Index Vakbarát Hírportál

Megszületett a döntés, béremelést kapnak az orvosok

2022. augusztus 13., szombat 05:51

2023 januárjától kezdve megemelik az orvosok bérét – közölte honlapján a Magyar Orvosi Kamara (MOK).

Azt írták, hogy Kincses Gyula, a MOK elnöke pénteken egyeztetett Pintér Sándor belügyminiszterrel. A megbeszélésen a miniszter kifejtette, hogy a minőségi indikátorok fejlesztését intézményi és egyéni szinten egyaránt kiemelt fontosságúnak tartja,

de ettől függetlenül 2023. januárjában az orvosok megkapják az Eszjtv.-ben rögzített béremelés harmadik lépcsőjét.

Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár még azt mondta idén júliusban, hogy a törvényileg garantált emelést teljesítményhez kötnék. A Magyar Orvosi Kamara ez ellen levélben tiltakozott, és több szempontból is kifogást emeltek a javaslat ellen.

A jelek szerint Pintér Sándor elfogadta a kamara érvelését, és így januártól érkezik a béremelés az orvosoknak. A miniszter emellett azt is leszögezte, hogy az egészségügy szükségszerű átalakítása során számít a MOK véleményére és együttműködésére, ezért a jövőben is folytatni kívánja az egyeztetéseket – olvasható az Orvosi Kamara honlapján.

(Borítókép: Védőfelszerelést viselő orvosok és ápolók vizitelnek a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított Covid Ortopéd-Traumatológiai Osztályon a fővárosi Szent János Kórházban 2020. május 14-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok