Index Vakbarát Hírportál

Fülest kaptak a rendőrök, a buszon teperték le a bűnözőt

2022. augusztus 14., vasárnap 11:20

A buszsofőr, akinek járatát érdi rendőrök állították meg, majd a busz egyik utasát leteperték, azt mondta, az egész jelenet úgy festett, mint a filmekben. Miután a rendőrök leszállították a megbilincselt utast, a busz menetrend szerint folytatta útját.

Augusztus 8-án délelőtt Érden az Ercsi út és Délibáb utcai kereszteződésnél lévő megállóhoz közeledett a sárga autóbusz, amikor a sofőr kissé távolabb rendőrautót vett észre. Azt hitte, közúti ellenőrzés zajlik, gyorshajtókra vadásznak, ám egy civil ruhás férfi szaladt felé, majd leállította a járművet.

A „Rendőrség” szót hallván, valamint a jelvény és a fegyver láttán nyílt az ajtó, majd a buszban hátra felé indulva elhangzott a rendőri utasítás: ajtók zárva maradnak! Így is lett mindaddig, amíg a társ meg nem érkezett.

Börtön elől bujkált a buszon

Az ülésből pillanatok alatt földre fektetett célszemélyt megbilincselték, lekísérték a buszról, megköszönték a türelmet, majd további jó utat kívánva elsétáltak a szolgálati kocsikhoz. A buszsofőr még annyit mondott a távolodó rendőröknek: „dehogyis, én köszönöm!” – írja a police.hu

A busz egyik utasa ellen négy elfogatóparancs volt érvényben. A 38 éves, százhalombattai S. Ferenc körözéseit bíróságok bocsátották ki. A szabadságvesztéseinek letöltése elől bujkáló férfit már egy ideje keresték a rendőrök, amikor megtudták, a buszon ülve utazik.

Egy lopás vétsége, két járművezetés ittas állapotban vétsége, valamint egy hamis vád vétsége miatt összesen 42 hónap, azaz 3 év 6 hónap jogerősen kiszabott szabadságvesztés letöltése várt rá. Az érdi rendőrök felkutatták, elfogták, majd büntetés-végrehajtási intézetbe kísérték.

Rovatok