Index Vakbarát Hírportál

Momentum: Az orvoshiány miatt további osztályok zárhatnak be Orosházán

2022. augusztus 15., hétfő 14:50

A Momentum politikusa úgy tudja, hogy az orosházi kórház traumatológiája után még idén bezárhatják az intézmény urológiáját és fül-orr-gégészeti osztályát. Sebők Éva szerint orvos- és szakemberhiány áll a háttérben.

2022 júniusában fejlesztésekre hivatkozva, ideiglenesen bezárt az orosházi kórház traumatológiája – emlékeztetett a Momentum Mozgalom közleményben. Sebők Évának, a Momentum parlamenti képviselőjének információi szerint a bezárást valójában orvos- és szakemberhiány indokolta. A politikus sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a valóság kiderítése érdekében írásbeli kérdésekkel fordult a Belügyminisztériumhoz, mivel korábbi érdeklődéseire eddig csak félrevezető, hamis válaszokat kapott

A hozzánk eljutott információk szerint még ebben az évben bezárásra kerülhet az orosházi urológia és a fül-orr-gégészet

– mondta Sebők Éva, akit saját bevallása szerint az orosházi kórház igazgatója már kitiltott az épületből, legalábbis mint országgyűlési képviselőt.

„Megtagadta tőlem a belépést az intézménybe, miközben tudomásunk szerint már megindult az érintett osztályokról az eligazolás, a dolgozók más osztályokra, más települések kórházaiba vagy külföldre távoznak” – jelezte a Momentum politikusa.

Mint arról korábban az Index is beszámolt, idén nyáron országszerte több helyen is leállt, átmenetileg szünetelt vagy csak korlátozottan működött a szülészeti ellátás. A Másállapotot a Szülészetben! mozgalom ennek hátterében kiterjedt ellátási krízist sejt, a részletekről itt olvashat bővebben. 

Rovatok