Index Vakbarát Hírportál

Több hektáron károsodott az erdő Sálynál

2022. augusztus 17., szerda 19:56

Több hektáron károsodott az erdő egy Sály községhatáron keletkezett erdőtűzben. A tűzoltóknak a helybéliek és az erdészek segítségével sikerült megfékezniük a lángok terjedését.

A mocsolyási lakosok jelezték, hogy a környékbeli erdőből füstöt láttak felszállni röviddel 12 óra után, miután több villám is becsapott arra a területre. A tűzoltók négy járművel érkeztek a területre, és az erdészekkel, valamint a helybeliekkel együtt igyekeztek eloltani a tüzet – írja az ÉSZAKERDŐ Zrt. közleménye.

A pontos bejelentéseknek és a gyors beavatkozásnak köszönhetően fél hat környékére sikerült megfékezni a lángokat. Az erdőgazdaság megszervezte a tűzőrséget a területen. Az első adatok szerint összességében mintegy hat hektár károsodott, kilencven százalékban a fiatalos, természetesen felújított cseres erdőállomány. 

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik részt vettek a tűz megfékezésében – tájékoztatott Mihók István erdészeti vezérigazgató-helyettes. Nem ez az első alkalom, hogy lángra kap egy erdő Magyarországon: az utóbbi néhány hétben számos fás terület égett le a hatalmas hőség és szárazság miatt. 

Július elején száz hektáron lángolt egy fenyőerdő a Bükkben. Július közepén Kecskemét külterületén lángolt egy erdő, azelőtt pedig Soltszentimre közelében kapott lángra egy erdő.

Rovatok