Index Vakbarát Hírportál

Menesztették az OMSZ elnökét és elnökhelyettesét

2022. augusztus 22., hétfő 17:52

Palkovics László technológiai és ipari miniszter felmentette Radics Kornéliát és Horváth Gyulát, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnökét és a szervezet szakmai elnökhelyettesét.

A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) által küldött közleményben azt írták: Radics Kornéliát és Horváth Gyulát augusztus 22-i, vagyis hétfői hatállyal felmentették tisztségükből. Minderre azért volt lehetőség, mert az OMSZ  irányítási jogát a minisztérium gyakorolja.

Az új vezetők személyéről a későbbiekben születik döntés

– tették hozzá a közleményben. 

Bár a két vezető menesztését a közleményben nem indokolták, az ügy előzménye az lehet, hogy vasárnap kiderült: Budapesten egy téves OMSZ-előrejelzés alapján kellett felfüggeszteni az augusztus 20-i tűzijátékot.

Az OMSZ erről azt írta utóbb: az operatív törzset valóban félretájékoztatták az időjárásról, mivel lehetséges forgatókönyvek közül „a legkevésbé valószínű történt meg”. Ugyanakkor „ez a bizonytalansági faktor benne van a szakmájukban”, és ezt igyekeztek kommunikálni is – tették hozzá a bejegyzésükben. 

Radics Kornélia 2013 óta volt az OMSZ élén, Horváth Gyulát pedig Áder János tüntette ki 

A meteorológusként és csillagászként végzett Radics Kornélia 2013 végén vette át a meteorológiai szolgálat vezetését. Vele tavaly készítettünk interjút, amikor többek közt arról is beszélt, hogy a kormánytól kizárólagos állami monopóliumot kaptak, így már csak ők adhattak ki időjárási riasztást és veszélyjelzést, a magán meteorológiai szolgáltatók nem. 

Ez utóbbival összefüggésben Radics Kornélia azt is példaként hozta fel, hogy a tragikus, öt halálos áldozattal járó 2006. augusztus 20-ai vihar idején az OMSZ tette a dolgát, de akkor „a megfelelő riasztás vagy nem jutott el a megfelelő helyre, vagy nem tudták, mit kell kezdeni vele”.

Horváth Gyuláról az OMSZ honlapján írták azt, hogy 2010. január 1-jei hatállyal a Távérzékelési Osztály élére nevezték ki, amivel „feladata lett nem csupán a meteorológiai radarmérések koordinálása, de a rádiószondás mérések és a műholdas adatfeldolgozás irányítása is”.

2012. augusztus 1-jével átvette a Megfigyelési Főosztály vezetését is, amivel már a teljes meteorológiai megfigyelési területet irányította, ezután pedig „2016. december 1-jei hatállyal szakmai elnökhelyettesi kinevezést kapott”. Hovatovább

2020-ban Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Áder János köztársasági elnöktől.

Akkor az indoklásban azt írták, hogy Horváth Gyula „az Országos Meteorológiai Szolgálat élet- és vagyonvédelmet szolgáló meteorológiai mérőhálózatának és megfigyelési tevékenységének modernizálásáért, kiemelkedő innovációs tevékenységéért, valamint szakmai elnökhelyettesként végzett példaértékű munkájáért vehette át kitüntetését”. Hozzátették: „Példaértékű tevékenységével jelentős segítséget nyújt az OMSZ szakmai tevékenységének irányításához”.

Még vizsgálják, hogy téves volt-e az előrejelzés

A témában hétfőn jelent meg egy írás az RTL meteorológusától, Allaga Tamástól (aki az RTL egy korábbi riportja szerint az OMSZ-nek is dolgozott). Írása elején úgy fogalmazott, hogy a „tévesnek ítélt előrejelzés” kérdésében nem akar állást foglalni – mert „az esettanulmány készítése, az okokat felderítő vizsgálat még folyik” –, de cikkében kitért arra, mi állhat az augusztus 20-án történtek mögött. 

Kifejtette, hogy a felsőbb légrétegek állapotát rendszerint magas légköri szondákkal próbálják feltérképezni, „ami azt jelenti, hogy speciális léggömbökre egyszer használatos műszereket aggatnak, és ezeket meghatározott időpontokban felengedik, hogy azok emelkedés közben végigpásztázzák a légkört, a méréseket pedig rádiójelen visszaküldjék a Földre”. Ennek viszont komoly költségei vannak, és Magyarországról is csak napi kétszer engednek fel ilyen „lufikat”, ráadásul a ciklonoknál, zivataroknál ezek a mérések is gyakran pontatlanok, félrevezetők lehetnek.

Jó eséllyel 2022. augusztus 20-án is arról volt szó, hogy az a hidegörvény, amely végre meghozta az áhított esőt, váratlanul kettészakadt, de ez a mérésekből még nem tükröződött

– írta a meteorológus, majd azt is hozzátette, hogy az OMSZ augusztus 20-án, „készülve a helyzetre, elrendelt egy extra szondázást is, sajnos az igazán pontos analízishez és előrejelzéshez ennél sokkal több lufira lenne szükség”.

Egy másik meteorológus szerint szakmai melléfogás történt

Mindeközben egy másik meteorológus, Dombai Ferenc – aki az OMSZ korábbi radarmeteorológusa – arról írt a Facebook-oldalán, hogy valóban szakmai hiba történhetett az augusztus 20-ai előrejelzésnél. 

Ekkora előrejelzési melléfogásnak 12 órán belüli időszakban szakmai okai vannak, különösen úgy, hogy 85 százalék felett valószínűsítették az előrejelzést

– véli Dombai Ferenc. 

A DK kommunista diktatúrára panaszkodik

A Demokratikus Koalíció (DK) az OMSZ-vezetők menesztésére reagálva azt írta, hogy „már megint megérkeztünk a kommunista diktatúrába”. „Mind tudjuk a magyarázatot, Horváth elvtárs és Radics elvtárs előre megfontolt szándékkal, nyilvánvalóan külföldi érdekeket szolgálva a tűzijáték ellehetetlenítésével akarták aláásni szorgos népünk közös nemzeti ünnepét. Az elvtársak mindent bevallottak, önkritikát gyakoroltak, a Párt bölcs döntésével – az internálásukkal – mélyen egyetértenek” – írták.

Kirúgták a meteorológusokat, mert nem volt vihar szombaton. PitiáNER.

– ezzel viszont már Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője kommentálta a lépést. 

(Borítókép: Radics Kornélia, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnöke beszédet mond 2018. augusztus 16-án. Fotó: Mónus Márton / MTI)

Rovatok