Index Vakbarát Hírportál

A béremelések bejelentése óta számottevően kevesebben szereltek le a rendőrségtől

2022. augusztus 22., hétfő 18:34

A koronavírus-járvány miatti tilalom eltörlése óta csaknem hatszáz rendőr jelezte felmondási szándékát, felük már rögtön az első héten. Amióta viszont bejelentették a jelentős béremelést, mindössze 28 ember távozott a rendőrségtől.

„Jelentősen csökkent a leszerelésüket kezdeményező rendőröknek a száma azóta, hogy kiderült, komoly bérfejlesztéssel számolhatnak már szeptember elsejétől” – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a Magyar Narancsot. 

A júliusban bejelentett terv értelmében két ütemben valósul meg a bérfejlesztés: a tiszthelyettesi állománynál átlagosan 30–44 százalék közötti, a tiszteknél 18–25 százalékos mértékben. Ennek értelmében szeptember 1-jével a tiszthelyettesek az eddigi bruttó 267 ezer forint helyett 384 ezer forintos, a pályakezdő tisztek bruttó 393 ezer forint helyett 510 ezer forintos fizetést vihetnek haza. 

Az illetményemelés 2022. július 15-i bejelentését követően a jogviszonyukat lemondás jogcímén kezdeményezők száma jelentősen csökkent. 2022. augusztus 11-éig összesen 28 fő nyújtotta be kérelmét országosan – tájékoztatta a Magyar Narancsot az ORFK. 

Az 52 milliárd forintból megvalósuló bérfejlesztés nemcsak a rendőrökre, hanem a katonákra is vonatkozik. 

Az elmúlt években végrehajtott katonai béremelési program már ez idáig is növelte a hivatásos és szerződéses katonai pálya és az önkéntes katonaság iránt érdeklődők és jelentkezők számát. A szeptemberben életbe lépő, újabb jelentős béremelés várhatóan tovább növeli a katonai pályát választó fiatalok számát

– reagált a Honvédelmi Minisztérium a lap megkeresésére.

Rovatok