Index Vakbarát Hírportál

Palkovics László növelné az ország energiaszuverenitását

2022. augusztus 22., hétfő 14:10

Palkovics László technológiai és ipari miniszter szerint növelni kell Magyarország energiaszuverenitását, kordában kell tartani az egyre emelkedő energiaárak hatását, és meg kell védeni a rezsicsökkentést.

Gondoskodni kell a növekvő energiaigények kielégítéséről, a magyarországi energetikai rendszer korszerűsítésével hozzá kell járulni a gazdaság, az ipar fejlődéséhez – mondta Palkovics László hétfőn a Vigadóban, tárcájának az államalapítás tiszteletére rendezett ünnepségén.

Hozzátette: továbbra is szem előtt kell tartani a zöldítési és klímasemlegességi célokat. Ehhez számos eszköz áll rendelkezésre – mondta a miniszter, idesorolva az energiatermelés növelését. Az energia-veszélyhelyzet azonban rendkívüli kormányzati intézkedéseket követelt a biztonságos ellátás érdekében. Kiemelte: a kormány az átlagfogyasztás mértékéig továbbra is biztosítja a magyar családok számára a rezsicsökkentést.

A gázzal összefüggésben rámutatott: nem az a kérdés, hogy mennyibe kerül, hanem az, hogy lesz-e belőle elegendő. Elmondta: Magyarország jól áll a gáztározók töltöttségét tekintve, a már betárolt készletek az éves fogyasztás harmadát fedeznék, amivel megelőzzük a 20 százalékos európai átlagot. Magyar közbenjárás kellett ahhoz is, hogy néhány nap szünet után újrainduljon a szállítás a Barátság kőolajvezetéken – jegyezte meg.

A járvány után talpra állt az ország

Palkovics László sajnálatos ténynek nevezte, hogy az elmúlt évek Magyarországon is a járvány elleni védekezésről és az azt követő válságról szóltak, most pedig az elhúzódó háború miatti még súlyosabb helyzettel kell szembenézni. Felidézte: a járvány első hulláma után kiderült, hogy a meghozott intézkedéseik célt értek. A 2020-as mélypont után 2021-ben már 7,1 százalékos volt a gazdasági növekedés, a munkahelyeket pedig nemcsak megtartották, de ma már többen dolgoznak, mint bármikor korábban.

A háborúról is szót ejtett. Szerinte az első naptól kezdve tudni lehetett, hogy nagyon súlyos következményei lesznek a háborúnak, ma már egész Európa szenved a háborús infláció hatásaitól, a nagyfokú bizonytalanságtól és a fokozódó energiaválságtól.

A kormány célja az, hogy a globális recesszió hatásai alól a lehető legnagyobb mértékben megóvja Magyarországot, a magyar családokat és a vállalkozásokat. Hozzátette: ennek eléréséhez erős alapokat teremtettek az elmúlt években, jelentős előrelépéseket tettek egyebek között az iparfejlesztés, a kutatások, az innováció, az egyetemi modellváltás, a közúthálózat, a vasút területén. Úgy fogalmazott: bizakodásra ad okot, hogy a borús kilátások ellenére az ipar és a foglalkoztatás is rekordot döntött ebben az évben, és minden nehézség dacára 5,1 százalékkal nőtt az ipari termelés az első fél évben.

Rovatok