Az elmúlt 15-20 év során 150 aktív ellátókórházból 80 maradt, ha ez a szerkezetátalakítás nem történik meg, akkor mostanra 60-70 milliárd forint adósság halmozódott volna fel a közellátásban. Az egészségügyi szakközgazdász szerint már tovább nem lehet csökkenteni a kapacitást úgy, hogy az ne járjon a betegekre nézve hátrányos következményekkel.
„A gyógyítás, a betegek ellátásának valódi minőségéről igen kevés tanulmány született, igazából a politikát, a kormányzatot nem érdeklik ilyen jellegű mélyreható elemzések” – fejtette ki a Népszavának Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász.
Magyarországon a 90-es évek elején még százezer kórházi ágy volt, tíz évvel később számuk 80 ezerre csökkent. Ezután a kórházak korábbi tulajdonosai, az önkormányzatok nem növelték az intézmények kapacitását, összevonásokra, profilváltásokra vagy bezárásokra került sor.
A csepeli és a Szobi utcai Mentőkórház ekkor szűnt meg, a vidéki nagyvárosokban pedig megkezdődtek az összevonások, például Szegeden, Pécsen vagy Győrben. „Az egészségügyi miniszterek sora kapacitáscsökkentéssel próbálta a finanszírozási problémát orvosolni, Kökény Mihály csökkentette, ezután Mikola István befagyasztotta az ellátórendszer befogadási rátáját, majd Molnár Lajos 2007-ben újabb 16 ezer aktív ágy megszűntetéséről rendelkezett, ezek közül ugyan hétezer krónikus rehabilitációs fekvőhellyé vált. Ezzel sikerült a 100 milliárd forinttal kisebb büdzséből kijönniük a kórházaknak – idézte fel a lap.
Szócska Miklós 2200 ágyat függesztett fel és tizenhárom kisvárosi kórháznál írt elő struktúraváltást, amelyeknél járóbeteg-ellátás és egynapos sebészet működik a mai napig, így sikerült elérni, hogy adósságmentesen gazdálkodjanak” – elemezte a lapnak az egészségügyi közgazdász. A szerkezetátalakítási folyamat miatt a megyeszékhelyen koncentráltan történik a fekvőbeteg-ellátás, a kétezres években ez 4-5 kórházra tagolódott. A szakértő egy drasztikus fogyókúrához hasonlította az elmúlt 30 évben egészségügyben végbement átalakításokat. Dózsa Csaba úgy fogalmazott, ma már ott tartunk, hogy „már csak a zsigereinket” tudnánk felélni.
Szinte minden további szolgáltatóhely-csökkenés már direktben rontaná le a betegek hozzáférését
– emelte ki, majd példaként Bács-Kiskun megyét említette, amely három nagy körzetre tagolódik: Kecskemét, Baja és Kiskunhalas. Ha valakinek kúraszerű ellátásra van szüksége, egy megyei kórházzal nem lehet megoldani, ugyanis lennének, akiknek ezért rendszeresen 80-150 kilométert kellene utazniuk.
Egy két évvel korábban, nyolc kutatótársával publikált tanulmányban kifejtették ennek egyik drasztikus következményét:
A kezelési helyétől távol lakó érbetegnek kisebb az esélye lába megtartására, az amputáltnak pedig a túlélésre, főleg, ha nem rendelkeznek a bejárást könnyítő autóval.
Az egészségügyi szakközgazdász szerint már inkább modernizációra lenne szükség a szakellátásban.
Itt az orvos- és szakdolgozóhiány, továbbá az ellenőrizetlen betegutak jelentik ma az egyik legnagyobb problémát.
Dózsa Csaba szerint szerkezetátalakítás tekintetében a telemedicina, a digitalizált gyógyászati lehetőségek kiterjesztése jelenthetné a hatékony segítséget a messzebb élő krónikus betegek kezelésében.
(Borítókép: Carl Court / Getty Images)