Index Vakbarát Hírportál

Gyerekmunkásokat dolgoztattak építkezéseken, lecsapott rájuk a rendőrség

2022. augusztus 23., kedd 10:58

13 gyereket szabadított ki a rendőrség a düledező istállóból Pest megyében.

Előállították a Pest megyei rendőrök azt a két férfit, akik a gyanú szerint napi 10-12 órában alacsony bérért dolgoztattak 18 év alatti fiatalokat – közölte a rendőrség.

A rendőrséget egy 15 éves tiszavasvári fiú szülei értesítették, miután tudomásukra jutott, hogy gyermeküket több hasonló korú gyermekkel, a hét hat napján 10-12 órában dolgoztatták vidéki és fővárosi építkezéseken.

A nehéz fizikai munkáért kéthetente 90 ezer forint fizetést kaptak.

Munkaszerződése egyiküknek sem volt, ahogy kötelezően előírt pihenőidőről sem hallottak, ellátásukról maguknak kellett gondoskodniuk.

Egyszerre 10-15 gyermek zsúfolódott össze a szálláshelyen, ahová az 58 éves építési vállalkozó, valamint a brigádvezetőnek kinevezett 23 éves társa utaztatta az ország keleti megyéiből verbuvált 18 év alatti gyerekeket.

Szállásuk egy háziállatok tartására készült, igénytelen, koszos és összetákolt melléképítményben volt, ahol a rendőrök 13 gyereket találtak – írták.

A rendőrök később elfogták és előállították a két férfit, akiket emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével gyanúsítottak meg. A további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le velük szemben. 

(Borítókép: police.hu)

Rovatok