Index Vakbarát Hírportál

Közel hatvanmillió forint értékben csaltak ki telefonokat egy szolgáltatótól

2022. augusztus 24., szerda 15:00

Vádat emeltek három férfi ellen, akik évek alatt mintegy hatvanmillió forint értékben csaltak ki mobiltelefonokat az egyik mobilszolgáltatótól.

A vádirat szerint az egyik, Dunakeszin élő gyanúsított 2014 és 2019 között több mint száz darab mobilkészüléket rendelt az egyik szolgáltató webshopjából. Mindig részletre vásárolt, vagy egyáltalán nem, vagy csak minimális kezdőösszeget kellett befizetnie. A közel 15 millió forint összértékű készülékekért mindössze hárommillió forintot fizetett, a megszerzett telefonokat pedig eladta – olvasható a Pest Megyei Főügyészség közleményében.

Értékesítéskor személyes adataiban mindig beiktatott egy-egy apró elírást, így az egyes szerződők nevének megegyezése sokáig nem tűnt fel a szolgáltatónak.

Az elkövető egy bérleti ügyletben megszerezte két másik személy személyes adatait is, amelyeket felhasználva további, több mint ötven darab, közel 12 millió forint összértékű készülékhez jutott, miközben csak másfél millió forintot fizetett be részletekben.

Két másik személy az első számú gyanúsított útmutatásai alapján további, közel harmincmillió forint összértékben jutott mobilkészülékekhez, miközben csak kevesebb mint hatmillió forintnyi részletet teljesített, mielőtt a fizetést beszüntette volna.

Az elkövetők ellen folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt emeltek vádat.

Rovatok