Index Vakbarát Hírportál

Egy férfi több millió forintot sikkasztott el fogyatékos gondozottjaitól

2022. augusztus 24., szerda 12:20

Több millió forintos sikkasztás miatt emelt vádat a Heves Megyei Kormányhivatal hivatásos gondnoka ellen az Egri Járási Ügyészség.

A Heves Megyei Főügyészség szerdai közleményében azt írta, hogy a Heves Megyei Kormányhivatal 2016-ban kötött megbízási szerződést a 64 éves vádlottal arra, hogy a megyében hivatásos gondnoki teendőket lásson el. A feladatai közé tartozott a gondnoksága alatt álló személyek jövedelmének és vagyonának a kormányhivatal által kiadott utasításnak megfelelő kezelése.

Maguk a gondnokoltak jórészt fogyatékossággal élő emberek voltak, akiket a bíróság cselekvőképességet teljesen vagy részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezett. Mint írták, 2019 első félévében kiderült, hogy a férfi negyven gondnokoltját megkárosította, többmilliós kárt okozott, amely az egyes sértettek esetében a néhány tízezer és a több százezer forintos összeghatárok között mozgott – írja az MTI.

Előfordult az is, hogy a terhelt a számlára vásárolt eszközöket – például műszaki cikkeket – nem adta át a gondnokoltaknak, hanem azokat megtartotta magának. A járási ügyészség negyvenrendbeli, a bűncselekmény felismerésére és elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett sikkasztással vádolja a férfit – olvasható a közleményben.

Rovatok