Index Vakbarát Hírportál

Növekvő költségek: év végéig sem biztos, hogy kihúzza Budapest

2022. augusztus 25., csütörtök 17:10

Karácsony Gergely augusztus 31-re hívja össze a Fővárosi Közgyűlést, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes háttérbeszélgetésen számolt be az aktuális kérdésekről. Elhangzott, létrehoznak egy energia- és gazdasági válság elleni alapot, amely a túlfizetésekkel töltődik, ebből, ameddig tudják, finanszírozzák a megnövekedett kiadásokat, de arra egyelőre nincsen konkrét válasz, hogy Budapest vég tudja-e csinálni az évet.

Kiss Ambrus a menekültügyi helyzetről elmondta: folyamatosan látják a tájékoztatást a kormányzat részéről az Ukrajna irányából belépők számáról, de a Fővárosi Önkormányzat által működtetett szálláshelyeken hónapok óta nem növekszik a létszám. Ugyanakkor nemzetközi szervezetekkel történt együttműködésből, valamint a közösségi médiából származó adatokból a becslések szerint Budapesten 43 ezer ukrán menekült lehet, miközben a szálláshelyeken nagyjából háromszáz ember tartózkodik.

A 43 ezer ember töredéke van a civil szervezetek, az önkormányzat vagy az állam látókörében.

A főpolgármester-helyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy ezeknek a menekülteknek előbb-utóbb elfogy a pénzük, és olyan hírek is érkeznek, hogy a megnövekedett rezsiköltségek miatt a magánszállásokra befogadott menekülteknek sokan nem tudnak tovább szállást biztosítani, ami az önkormányzati szálláshelyeken jelent utánpótlást.

Kiss Ambrus hozzátette, hogy a főváros négyezer forintot kap az államtól minden menekült után, ez a pénz a költségek kétharmadára elegendő, naponta 6128 forintot költenek egy menekültre. Leszögezte, hogy minden menekült gyerek iskoláztatása megoldott, szükség esetén az iskolába szállítás kisbusszal lehetséges. Kijev még a nyár folyamán kért segítséget ukrán gyerekek táboroztatására, szeptember elején jelen állás szerint több száz ukrán gyerek táboroztatása történik meg. Kiss Ambrus arról is beszámolt, hogy a már meglévőn kívül szeretnének egy új információs pontot nyitni a Városháza alján.

Költségvetési nehézségek

A költségvetést illetően Kiss Ambrus kifejtette, hogy a megnövekedett költségeket tisztán látják, emellett bizonyos bevételi számok a prognózisok alapján felül tudnak teljesíteni. Drasztikusan megemelkedett a kamatkiadás, ez a tervezettnél hétmilliárd forinttal lesz több, de nem a tőkearány emelkedése miatt. A másik nagy tétel a közvilágítás, a tervezetthez képest mintegy ötmilliárd forintos emelkedéssel. Emelkedik az intézmények rezsi- és élelmezési költsége is körülbelül egymilliárd forinttal.

A közösségi közlekedés esetében likviditási probléma is lehet, a tavalyi évhez képest 21 milliárd forinttal emelkedett az energiaköltség. A kormány irányába tettkezdeményezéseikre semmilyen választ nem kaptak.

A bevételi oldalon várhatóan az iparűzési adóból érkező összeg teljesíthet felül. Létrehoznak egy energia- és gazdasági válság elleni alapot, amely a túlfizetésekkel töltődik, ebből, ameddig tudják, finanszírozzák a megnövekedett kiadásokat, de

Kiss Ambrus arra nem tud választ adni, hogy végig tudják-e csinálni az évet.

Ez több tényezőtől függ: a beruházási hitelkérelemtől (aminek egy részét előfinanszírozzák), az energiaköltséggel összefüggő támogatástól (a közösségi közlekedés támogatására 14 milliárd forintot kértek a kormánytól), valamint az éves 12 milliárd forintos közösségi közlekedési normatívától.

Ha a főváros túlmegy a folyószámlahitel-keretén, három variáció áll előttük: „valami csoda folytán” képesek megfelelni a gazdasági stabilitási törvénynek, vagy megsértik a törvényt, folyószámlahitellel zárnak, de likviden, vagy technikai csődben zár a város.

Kiss Ambrus a költségvetéssel összefüggésben további két tételről számolt be: az egyik, hogy a Budapest Filmnek a 99 millió forinton felül plusz kétszázmillió forintot kell biztosítaniuk. A másik a színházi mentőövprogram, ennek a forrását átcsoportosítással teremtik meg, és pályázatot írnak ki.

Rezsitámogatás

A Karácsony Gergely által tegnap bejelentett rezsitámogatási rendszerrel – amelynek részleteiről itt írtunk – kapcsolatban Kiss Ambrus elmondta, hogy egyszerűbben lesz hozzáférhető, mint egy átlagos szociális támogatás, egy adatlapot kell kitölteni hozzá. Összesen 130-160 ezer háztartás kapcsolódhat be a rendszerbe, de kérdés, hogy mennyien veszik igénybe, illetve átfedések is lehetnek a jogosulti csoportok között. A főpolgármester-helyettes leszögezte, hogy egy háztartás egyszer veheti igénybe a támogatást. A lehetséges visszaélésekről úgy fogalmazott, hogy azt nem fogják és nem is tudják vizsgálni, hányan élnek az adott háztartásban.

A támogatás körülbelül 1,2 milliárd forintba kerülhet jövőre, Kiss Ambrus szerint egy közgazdasági tankönyv alapján lehet, hogy butaság, amit csinálnak, de társadalompolitikai szempontból nincs más út, mert elszállnak a lakásfenntartási költségek, és nem mondhatják azt, hogy „bocsánat, mi a BKV-val vagyunk elfoglalva”, el vannak foglalva a BKV-val, de a budapestiekkel is.

Nem adják át a víziközmű-vagyont

A víziközmű-vagyonnal kapcsolatos állami átvételi ajánlatról Kiss Ambrus hangsúlyozta: jelenleg az a hitük, hogy ők ezt jobban tudják csinálni, a nyári, például solymári vízhiányos tapasztalatok is – ahol az államé ez a vagyon – ezt mutatják. Hozzátette, hogy a főváros évente költ az ivóvízhálózatra, miközben az állam mentesítve van az ilyen kötelezettség alól.

Karácsony Gergely több konzultációt tartott a kérdésben, többek között ma a társtulajdonos önkormányzatok vezetőivel, és az a javaslatuk, hogy miután jelenlegi formájában átláthatatlan az ajánlat, nem élnek vele, de nyitottak bármilyen konzultációra, sőt kezdeményeznek is. A fővárosnak javaslatai is vannak, az egyik például a közműadó felfüggesztése vagy csökkentése.

Kiss Ambrus kitért a fővárosi energiacsomagra is, ennek részleteiről itt írtunk, a cél az, hogy Budapest közszolgáltatásai az évtized végére annyi energiát használjanak, amennyit elő tudnak állítani. A főpolgármester-helyettes az elhalasztott tűzijáték idejére díjmentes területhasználatot lehetővé tévő rendeletről megjegyezte, jogilag nonszensz, hogy a háborús veszélyhelyzet miatt hoznak egy ilyen rendeletet.

(Borítókép: Ukrajnából menekülő emberek 2022. március 6-án Tiszabecsen. Fotó: Christopher Furlong / Getty Images)

Rovatok