Index Vakbarát Hírportál

Felfüggeszti együttműködését az ISZOMM és a Magyar Munkáspárt

2022. augusztus 28., vasárnap 17:17

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom 2022. augusztus 27-én nyárzáró pártértekezletet tartott a Heves megyei Ludason, ahol megállapították, hogy szüneteltetik a választási együttműködést a Magyar Munkáspárttal.

A párt leszögezi, hogy továbbra is hasznosnak tartja a Magyar Munkáspárttal kötött választási megállapodást, amelynek köszönhetően tavasszal 49 közös országgyűlési jelöltet tudtak állítani. 

Fenntartva a valódi baloldalon kialakítandó minél szorosabb egység igényét, az ISZOMM mindaddig felfüggeszti a közös jelöltállítás és együttműködés gyakorlatát, amíg nem válik újra világossá a Munkáspárt ellenzéki karaktere, egyben rendszerkritikus alapállása

– írja a közlemény. Emellett leszögezik, hogy a céljuk továbbra is a szociális válság felszámolása, amely a tavaszi választások következtében nagyobb és még inkább sürgető feladattá vált. 

A népámítás révén ismét győztes kormánykoalíció elveszítette józan ítélőképességét, ezáltal sorozatos baklövéseivel csak súlyosbítja az egyébként is vészterhes körülményeket

– olvasható a párt közleményében. Hozzáteszik, a megélhetési problémák orvoslására egy módszer létezik: a havi nettó ezereurós minimálbér megteremtése, amelynek fedezete a magyar nemzeti jövedelemben bőségesen adott. 

Az ősz legfontosabb témája várhatóan a pedagógusok helyzete lesz, amellyel kapcsolatban az ISZOMM teljes szolidaritásáról biztosítja a diplomás minimálbér eléréséért küzdő pedagógusokat – nyomatékosították. Emellett pedig arra ösztönzik a munkavállalókat, különös tekintettel az állami alkalmazottakra, hogy minden létező jogszabályi vagy szervezeti előírást maradéktalanul tartsanak be – vagyis kezdjenek lassító sztrájkba. 

 Az ISZOMM a mai kormányt kifejlett állam-monopolkapitalista formációnak tekinti, amelynek semmilyen lépése nem értékelhető önmagában, viszont szükséges a NER egészével szemben koherens, tehát baloldali ellenzéket állítani

– zárul a közlemény. 

Rovatok