Index Vakbarát Hírportál

Még mindig nem tudni, mi lesz a budapesti Biodóm sorsa

2022. augusztus 29., hétfő 06:11

Lázár János a hétvégén lezajlott Tranzit fesztiválon beszélt arról, hogy remek ötletnek tartja a budapesti Biodóm beruházását, amelyet szerinte mindenképp be kell fejezni. A Főpolgármesteri Hivatal viszont azt állítja, hogy pont az ő válaszára várnak a fejlesztés sorsát illetően.

A Fővárosi Állatkertnél megépülő Biodómot néhány éve kezdték el megépíteni. 2019 végén még úgy volt, hogy mostanra már elkészül az építmény, de ez nem történt még. A beruházás azóta is áll, és az sem világos, hogy mikorra lehet kész a dóm.

Ráadásul a kivitelezés költségei az utóbbi években jelentősen nőttek, és a kormány tavaly ősszel jelezte, hogy ők nem kívánják tovább finanszírozni a projektet. Szerintük a befejezéshez szükséges 20 milliárdot a fővárosnak kellett volna állnia, mire Karácsony Gergely azt mondta, hogy erre nincs pénzük. Idén tavasszal a főpolgármester már azt is felajánlotta, hogy inkább átadják a telekkel együtt az egész projektet az államnak, ha ezen múlik a befejezése. 

Lázár János építési és beruházási miniszter a Tranzit fesztiválon szólalt meg arról, hogy mi a helyzet a fejlesztéssel. Azt mondta: „A Biodóm ügyében megkezdett beruházásról van szó, amelyet be kell fejezni. Teljesen más az álláspontom, mint sok fideszesé. Engem nem érdekel, hogy a fővárosé az állatkert, vagy a Biodóm kié.”

Nem szabad hagyni, hogy amit az emberek szeretnek, vagy szeretnének, vagy szívesen használnának, az torzó maradjon. Ha én az első mondataimban azt mondom, hogy semmi nem maradhat torzó, akkor az sem maradhat torzó

– szögezte le a miniszter.

Az ATV Híradó megkérdezte a Főpolgármesteri Hivatalt is arról, mit gondolnak a Lázár János által elmondottakról. Válaszukban azt írták: a főváros vezetése Lázár János válaszára vár azzal kapcsolatban, hogy mikor áll készen a tárgyalásra a Biodóm és más fővárosi fejlesztések sorsáról.

Hozzátették azt is, hogy a Biodóm fenntartása, fűtése tavaly 625 millió forintjukba került. Idén egymilliárd forintos költséggel számolnak, jövőre pedig az energiaárak emelkedése miatt akár kétmilliárd forintba is kerülhet ugyanez, és a mostani gazdasági helyzetben nem biztos, hogy ezt a költséget tudják vállalni. 

(Borítókép: Állat- és növénypark a biodóm a Fővárosi Állat- és Növénykertben 2020. szeptember 11-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Rovatok