Index Vakbarát Hírportál

Pottyondy Edina Donáth Anna politikai tanácsadója lesz

2022. augusztus 29., hétfő 14:37

A népszerű vlogger, humorista Pottyondy Edina bejelentette, hogy közös vlogit indít a Momentum európai parlamenti képviselőjével, Donáth Annával, akinek munkáját mostantól politikai tanácsadóként is segíti.

A vitriolos stílusú, közéleti témákat sűrűn feszegető humorista, Pottyondy Edina hétfőn hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy a következő hetekben új területeket próbál meghódítani, mint mondja, személyesen Soros György parancsára. Ennek keretében Pottyondy Edina cége, a PETAverzum Kft. szerződést köt Donáth Annával egy politikamentes projektre: közös videóikban szociológiai kérdéseket fognak körüljárni.

Ezen túl nem csupán Donáth Annával, a szociológussal, hanem Donáth Annával, a politikussal is együtt fognak működni: Pottyondy Edina munkatársaival praktikus és etikus tanácsokkal fogja segíteni a momentumos EP-képviselő munkáját. Továbbá a vlogger a Spirit FM egyik új, hamarosan induló beszélgetős közéleti műsorának szerkesztője, illetve kreatív menedzsere lesz.

Az együttműködés hírének margójára érdemes megjegyezni, hogy néhány évvel ezelőtt maga Pottyondy Edina is aktív vezetői tisztséget töltött be a Momentumban, például a NOlimpia kampány egyik szervezője volt, majd 2017 augusztusában személyes okokra hivatkozva lépett ki a párt elnökségéből. 

A döntést „Soros György parancsán túl” többek között azzal indokolta Pottyondy Edina, hogy nem lételeme az állandó szereplés, ezért fogadta el örömmel a lehetőségeket, amikor háttéremberként, kreatívként, szerkesztőként, kommunikációs szakemberként is jelen lehet.

Természetesen érzékelem az ellenzéki pártok alapvető nyomorultságát, de ezzel együtt is majdnem minden pártban látok olyan figurákat, akikben van vagy lehet potenciál, akik személyes kvalitásaikkal kiemelkednek az ellenzéki átlagból. Az ilyen arcoknak – ha van időm, és inspiráló a feladat – örömmel segítek. Mert talán egy picivel javíthatok azon a világon, aminek a fikázásából élek. És a fikakultúra erősítése miatt van bennem némi rossz érzés

– osztotta meg gondolatait Pottyondy Edina, aki, mint írja, Donáth Annát is a reményteljes politikusok közé sorolja. Akárcsak például Orosz Annát, Bősz Anettet, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnökét, Döme Zsuzsannát, illetve Terézváros polgármesterét, Soproni Tamást is, ahogy ilyennek látta még az előválasztás idején az akkor még nagyrészt ismeretlen Márki-Zay Pétert is.

A legnagyobb dilemma a hitelesség kérdése volt nálam. Lehetek-e továbbra is hitelesen a Kényszeredetten Poénkodó Lány, a Pottyantós kisasszony médiaipari vállalkozóként, tanácsadóként, szerkesztőként? Remélem, hogy igen. Remélem, hogy van még annyi fantázia legalább az engem követő emberekben, hogy kinézzék belőlem, ilyenkor a munkaidőmet és az agyamat adom kölcsönbe, nem a lelkemet örökbe

– fűzte még hozzá Pottyondy Edina, aki inkább azt választotta, hogy hiteles marad önmaga előtt, mint hogy minden ellenzéki szavazónak és klikknek görcsösen meg akarjon felelni.

Rovatok