Index Vakbarát Hírportál

Köpködve háborgott a mezítláb előző sofőr

2022. augusztus 30., kedd 06:03

Egy járművezető végig a sarkában volt egy másik sofőr autójának Gyálon, mígnem egyszer csak megelőzte, de nem tűrte szó nélkül, hogy a megelőzött autós egy kézmozdulattal jelezte számára türelmetlen előzési manőverét. Kiugrott a kocsijából, hogy panaszkodjon és köpködjön, miután elé vágott és büntetőfékezéssel megállásra kényszerítette.

A Budapesti Autósok közölte, hogy egy járművezető jelentette az esetet, amelyet fedélzeti kamerája is rögzített. A felvételen látható két jármű, amint az egyik autó megelőzi a másikat, majd azt büntetőfékezésre kényszeríti. Megállás után kiszállt az előző sofőr, hogy elmondja sérelmeit.

Hibázott a kézmozdulattal

Gyálon, a Kőrösi útról, a Vecsési útra együtt kanyarodott egy fehér furgonos a történetét elmesélő sofőrrel. A fekete gépjárművet fékezésre kényszerítette, majd az első adandó alkalommal megelőzte, persze addig is folyamatosan pár centire volt a gépjárműtől – írta le az élményt a megelőzött sofőr.

Előzése közben elkövettem azt a hibát, hogy gratuláltam neki egy kézmozdulattal. Ezt sérelmezve büntetőfékezésbe kezdett és megállásra kényszerített, majd 8 éves gyerekek szintjén köpködött

– közölte a sofőr, aki szerint csak azért nem fajult az eset tettlegességig, mert a köpködő férfi észlelte a kamerát, illetve az autóban várakozó is tudott uralkodni magán, hogy ne fokozza a feszültséget.

Rovatok