Index Vakbarát Hírportál

A Mozdony és Motorvonatvezetők Szakszervezete elítéli a társszakszervezet sztrájkját

2022. augusztus 30., kedd 11:43 | aznap frissítve

A Mozdony és Motorvonatvezetők Szakszervezete nem támogatja és politikailag motivált kezdeményezésnek tartja a Mozdonyvezetők Szakszervezete által szeptember 5-ére meghirdetett, határozatlan időre szóló sztrájkot.

A Mozdony és Motorvonatvezetők Szakszervezete közleményében jelezte: nyíltan elhatárolódik minden olyan kezdeményezéstől – így a Mozdonyvezetők Szakszervezete által szeptember 5-ére meghirdetett, határozatlan idejű vasutassztrájktól is –, amely jelen gazdasági, energetikai válságban a vasút mint alapvető és fenntartható közlekedési rendszer működését sérti vagy veszélyezteti.

A Mozdony és Motorvonatvezetők Szakszervezete célja, hogy tevékenységével részt vegyen a válság emberekre nehezedő terheinek enyhítésében. Az MMSZ közölte: ezen társadalmi felelősségvállalást tagjai munkáltatóval szembeni megfelelő védelme mellett tervezi a jövőben is.

A szeptemberben tervezett munkabeszüntetés kizárólag politikailag motivált, és nem szolgálja sem a vasúti dolgozók, sem az utasok, így pedig a magyar emberek boldogulását. A munkaleállás a Mozdonyvezetők Szakszervezete részéről kezdeményezett sztrájk, amihez értelemszerűen nem csatlakozik valamennyi mozdonyvezető, így nem tekinthető reprezentatívnak a vasúti dolgozók részéről

– áll a Mozdony és Motorvonatvezetők Szakszervezete közleményében.

A Mozdonyvezetők Szakszervezete a szeptember 5-étől tervezett munkabeszüntetést a 2021-es nullaszázalékos bérfejlesztéssel és a magas infláció miatti reálkereset-veszteség kompenzálásával indokolja.

A sztrájk a vasúti személy- és áruszállítást érintené. A Mozdonyvezetők Szakszervezete követelései teljesítésére kezdeményezte az egyeztető tárgyalások haladéktalan megkezdését és a még elégséges szolgáltatás mértékének meghatározását.

A MÁV nem érti a sztrájk okát

A MÁV ugyanakkor megalapozatlannak tartja a Mozdonyvezetők Szakszervezetének sztrájkfenyegetését. A vasúttársaság tájékoztatása szerint a vasúti dolgozók bére 2016 óta több mint 60 százalékkal növekedett a tavalyi év végéig. Az idei év elején megvalósított 10 százalékos béremelés pedig tovább növelte járandóságukat, így a havi átlagkeresetük eléri a 800 ezer forintot. Emellett júliusban előrehozott, egyszeri, egyösszegű kifizetésben részesült a vállalatcsoport minden munkavállalója, köztük a mozdonyvezetők is.

Ebben a cikkünkben arról olvashatnak, hogy a Volánbusz dolgozói is elégedetlenek keresetükkel, így vonulásos tüntetés megszervezését tervezik október 10-ére. A demonstrációt a Volánbusz Zrt. és a MÁV Zrt. székháza előtt tartják. A tiltakozás előkészítése mögött a második legnagyobb érdekképviselet, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) áll.

Rovatok