Index Vakbarát Hírportál

„Borsodi melós gyerekként jól bírom a munkát” – új jelentkező az MSZP vezetésére

2022. augusztus 31., szerda 09:38

Komjáthi Imre bejelentette, hogy indul az MSZP férfi társelnöki pozíciójáért.

„Néhányan egyszerű melósnak gondolnak, éppen ezért azt hiszik, hogy a hátam mögött kinevethetnek, megmosolyoghatnak, lenézhetnek, de ez engem soha nem hátráltatott abban, hogy tegyem, amit a szívem diktál” – kezdte videóját Komjáthi Imre.

Az MSZP politikusa nem felejti el, honnan indult:

A kémiai reaktorok, lepárlótornyok árnyékából. A vegyipari anyagoktól bűzlő, háromajtós lemezszekrényes öltözők világából. Egyike voltam azoknak, akik éjszakás műszak után zúgó fejjel, émelygő gyomorral ébredtek. Most egyike vagyok azoknak, akik vissza akarják adni a dolgozó emberek becsületét.

Komjáthi Imre elmondta azt is, hogy nem hisz a „politikai messiásokban”. A közösségben, a közösen elvégzett munkában hisz, ezért elindul az MSZP társelnöki pozíciójáért. Ha lehetőséget kap, akkor azért akar dolgozni, hogy a szocialisták közössége újra erős és büszke legyen, neki pedig kapcsolata van szakszervezetekkel, a munka világában dolgozó érdekvédőkkel, „azt is tudják, hogy borsodi melós gyerekként jól bírom a munkát, és elsősorban a terepmunkát részesítem előnyben”.

Az országgyűlési képviselő úgy látja, hogy rajta nincs fogás, „azt is tudjátok, hogy a szívem bal oldalon van és vörös”. Komjáthi Imre meggyőződése, hogy ebből az „elképesztő válságból” egy kiút van: „Hiteles, karakteres, baloldali, szocialista, szociáldemokrata politikával, amit az MSZP képvisel.”

Az MSZP belső viszonyairól szóló korábbi cikkünkben arról számoltunk be, hogy miután Tóth Bertalan nem indul újra a férfi társelnöki pozícióért, Nemény András lehet az utódja. A szombathelyi polgármester a videó alatti hozzászólásában biztosította támogatásáról párttársát:

Imre, nagyon örülök a döntésednek! Ilyen becsületes és hiteles emberre, vezetőre van szüksége az MSZP-nek, az ellenzéknek, Magyarországnak. Számíthatsz rám, támogatni foglak mindenben.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője is pályázott a társelnöki székre, de visszalépett. A női ágon Kunhalmi Ágnes lapunknak adott interjújában jelentette be indulását.

(Borítókép: Komjáthi Imre. Fotó: Kovács Tamás/MTI)

Rovatok