Index Vakbarát Hírportál

Magára hagyta a kerekesszékest, miután elgázolta őt a zebrán

2022. augusztus 31., szerda 12:34

A békéscsabai rendőrök egy cserbenhagyásos gázolás miatt indítottak nyomozást hétfőn. Az elkövetőt gyorsan sikerült elkapni, a kézre kerítése után derült fény arra, hogy nem is ülhetett volna a volán mögé, mert a bíróság korábban eltiltotta őt a vezetéstől.

A sofőr 2022. augusztus 30-án 16 óra körül a Franklin utcában sodort el egy kerekesszékkel közlekedő férfit, aki az egyik gyalogos-átkelőhelyen akart áthajtani. A baleset után a gyanúsított segítségnyújtás nélkül viharzott tovább. A helyszínre érkező mentők kórházba vitték az idős sértettet, aki könnyű sérüléseket szenvedett.

A bejelentés után a rendőrök azonnal elkezdtek nyomozni az autó és a sofőr után, a történtekről a környező települések és a szomszédos megye rendőreit is értesítették. A bejelentéstől számított egy órával később a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság rendőrei elfogták a 26 éves autóst.

Az intézkedés során derült fény arra, hogy a Szolnoki Járásbíróság 2023. március 10-éig eltiltotta a járművezetéstől a fiatalembert. A hatóság büntetőeljárást indított a férfi ellen, és őrizetbe vette, közölte honlapján a rendőrség.

Rovatok