Index Vakbarát Hírportál

Győrfi Pál is üzent az iskolásoknak és szüleiknek

2022. szeptember 1., csütörtök 18:00

Csütörtökön becsöngettek, elkezdődött a tanítás az iskolákban. Ilyenkor jelentősen megélénkül a forgalom, ami számos veszéllyel is jár. Erre figyelmeztetett Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője is.

Győrfi Pál egy rövid videóban mondta el, hogy bár az új tanév kezdete minden diák és család számára izgalmakkal teli, ilyenkor a mindennapi közlekedésben sok-sok veszély is jelentkezhet. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője felidézte azokat az időket is, amikor még ő volt iskolás.

„Emlékszem még, amikor én jártam ide, a Szemere utcai általános iskolába, hogy micsoda izgalom volt eljutni a lakásunktól idáig. Hát ez nemcsak izgalom, hanem egyfajta veszély is, hiszen a közeledésben ha nem figyelünk, akkor baleset történhet” – figyelmeztetett.

Győrfi Pál szerint minden család, szülő sokat tehet azért, hogy megelőzzük a gyermekbaleseteket.

Ennek egy hasznos módszere az, ha elbeszélgetünk gyermekünkkel, sőt, lejárjuk azt az útvonalat, ahol egyedül kell majd mennie iskolába vagy esetleg az iskolából hazafelé. Nézzük meg együtt, vele közösen, hogy mik azok a veszélyforrások, melyekre figyelni kell. Hol kell mindenképpen megállni, megvárni, amíg a jelzőlámpa a pirosról zöldre vált – még akkor is, ha látszólag nem érkezik autó

– mondta a szóvivő.

Győrfi Pál úgy gondolja: ha a szülők együtt átélik ezeket a helyzeteket gyermekeikkel, akkor valószínűleg a gyermekek is jobban betartják majd a közlekedési szabályokat.

Rovatok