Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor megborotválkozott

2022. szeptember 1., csütörtök 16:08

Új fényképet osztott meg magáról közösségi oldalán Orbán Viktor. A miniszterelnök délelőtt még egy szakállas képpel jelentette be, hogy becsengettek. Úgy tűnik, azóta borotvát ragadott.

Orbán Viktor ismét a régi, megszokott külsővel jelentkezett be közösségi oldalán, ma már második alkalommal. A miniszterelnök közölte: „A meló elkezdődött.”

Vissza a gyárba

– fűzte hozzá.

A mellékelt kép azonban más, mint amit az utóbbi napokban megszokhattunk tőle. A kormányfő ugyanis mostanában szakállasan, hawaii ingben köszönt vissza a róla megosztott fotókról.

A hírek szerint Orbán Viktor számára ez „húzós év volt” – mint egy hozzá közel álló forrás is mondta –, amitől elfáradt és kimerült, ezért van szüksége idén a hosszabb pihenésre Először augusztus 7-én, egy Brač szigetén lévő étterem vezetője osztotta meg Instagram-oldalán a fényképet, amelyen a magyar miniszterelnök még megborotválkozva látható egy látványos mintázatú nyári ingben. Egy nappal később, augusztus 8-án egy horvát újságíró arról számolt be, hogy lerobbant a motorcsónak, amelyet a kormányfő használt, ezért Orbán Viktort feleségével és biztonsági őrével együtt partra vitte.

Nemrégiben a Hvar városa melletti Pakleni-sziget egyik éttermében állt össze egy kép erejéig a horvát államfővel, Zoran Milanovićcsal, múlt héten pedig Németh Zsolt, a Fidesz egyik alapító tagja, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke posztolt közös fotót a borostás Orbán Viktorral.

Orbán Viktor szakállának evolúciójátebben a cikkünkbenkutattuk. Felidéztük azt is, amikor a rendszerváltás után, egy Friderikusz Sándornak adott 1996-os interjúban részletesebben is beszélt Orbán Viktor szakállhordási szokásairól, ebben a beszélgetésben a két-három hetes arcszőrzetet divatosnak nevezte.

Rovatok