Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor újabb szakállas képpel üzent, hogy vége a szünetnek

2022. szeptember 1., csütörtök 11:31

Orbán Viktor miniszterelnök újabb szakállas fotóval jelentkezett Facebook-oldalán: ezúttal egy újsággal a kezében, egy rövid üzenettel örvendeztette meg követőit.

„Becsengettek” című bejegyzésében egy fotót közölt a magyar kormányfő. A fényképen egy konyhában ül, kezében egy Nemzeti Sport, a fotóra pedig azt írta: „a szünetnek vége”. A szakállas időszaknak azonban még láthatóan nincs: a kormányfő borostája változatlanul fehéren virít, az öltöny, élére vasalt ing helyett pedig még mindig egy hawaii mintás inget visel – a magyar miniszterelnök szabadsága vélhetően még nem ért véget.

Mint megírtuk, a miniszterelnökhöz közel álló informátor szerint ez egy „húzós év volt” Orbán Viktor számára, amitől elfáradt és kimerült, ezért van szüksége idén a hosszabb pihenésre. Először augusztus 7-én, egy Brač szigetén lévő étterem vezetője osztotta meg az Instagram-oldalán a fényképet, amelyen a magyar miniszterelnök még megborotválkozva látható egy látványos mintázatú nyári ingben. Egy nappal később, augusztus 8-án egy horvát újságíró arról számolt be, hogy lerobbant a motorcsónak, amelyet a kormányfő is használt, ezért Orbán Viktort feleségével és biztonsági őrével együtt partra vitte.

Nemrégiben a Hvar városa melletti Pakleni-sziget egyik éttermében állt össze egy kép erejéig  a horvát államfővel, Zoran Milanovićcsal, múlt héten pedig Németh Zsolt, a Fidesz egyik alapító tagja, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke posztolt közös fotót a borostás Orbán Viktorral.

Orbán Viktor szakállának evolúcióját ebben a cikkünkben kutattuk. Ebben felidéztük azt is, amikor a rendszerváltás után, egy Friderikusz Sándornak adott 1996-os interjúban részletesebben is beszélt Orbán Viktor a szakállhordási szokásairól, ebben a beszélgetésben a 2-3 hetes arcszőrzetet divatosnak nevezte.

A magyar miniszterelnök utolsó nyilvános nem szakállas képét augusztus 7-én posztolta, amikor a Dallas, CPAC 2022 mappáját bővítette fotókkal közösségi oldalán.

(Borítókép: Orbán Viktor / Facebook)

Rovatok