Index Vakbarát Hírportál

Kacsingat a nyár, a vasárnap még csak a kezdet

2022. szeptember 4., vasárnap 06:15

Nyárias idővel búcsúzik a hét, vasárnap nagyrészt napos időre van kilátás, záporok, zivatarok északon, észak-nyugaton csak kis eséllyel fordulhatnak elő. A nappali maximum hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul.

Vasárnap a napos időszakokat időnként erősebb felhősödés zavarhatja meg, és helyenként a Dunántúlon, valamint kis eséllyel néhol északon egy-egy zápor, esetleg zivatar is előfordulhat – írja az Időkép.

Általában gyenge, mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalra, reggelre északkeleten pára, köd képződhet. A reggeli 8–16 fokot követően délután 22 és 27 fok között alakulhat a hőmérséklet.

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint vasárnap sem érkezik időjárási front, de a változékony időjárásra érzékenyek körében hangulatingadozás, romló komfortérzet, fejfájás, migrén jelentkezhet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap három megyére adott ki elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést zivatarok miatt. A figyelmeztetést Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében van érvényben. Mint írják, napközben a záporok mellett elsősorban a nyugati tájakon alakulhat ki néhány zivatar.

A jövő héten délies áramlással egyre melegebb levegő érkezik az ország fölé, amelynek péntek-szombat tájékán vethet véget egy hidegfront. Addig is azonban úgy tűnik, hogy a legmelegebb a jövő hét közepén lehet, az előrejelzések szerint több helyen akár a 30 fokot is elérheti a hőmérséklet. 

(Borítókép: Czeglédi Zsolt / MTI)

Rovatok