Index Vakbarát Hírportál

A vécére sietett, ezért nem állt meg segíteni a sérülteknek a csobánkai baleset okozója

2022. szeptember 6., kedd 16:27

Nem volt vesztegetni való ideje, ezért nem szállt ki a kocsijából – ezt mondta a rendőröknek az a fiatal férfi, aki a gyanú szerint ivott, mielőtt balesetet okozott volna.

A szentendrei rendőröket 2021. április 5-én délután riasztották egy csobánkai balesethez. A rendőrség beszámolója szerint egy gépkocsi az előtte forgalmi okból megálló motorkerékpár hátuljának ütközött, ami az ütközés hatására az előtte lévő járműnek csapódott. A baleset okozója segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről, ahova aztán később visszatért.

A motoron ketten utaztak, a sofőr súlyosan, utasa könnyebben sérült. A balesetet okozó férfi jogosítvány nélkül, eltiltás hatálya alatt vezetett. A rendőrök gyanúja szerint a 31 éves sofőr alkoholt fogyaszthatott, mielőtt a volán mögé ült. A igazságügyi vegyészszakértő véleménye szerint a férfitől levett vérmintában 1,38 g/l ezrelék volt az etil-alkohol-koncentráció.

A sofőr kihallgatásakor azt állította, a motoros vágott elé, kizárólag emiatt történt a baleset. Azt is tagadta, hogy vezetés előtt alkoholt fogyasztott. Sürgősen mosdóba kellett mennie, válaszolta, amikor arról kérdezték, hogy miért hagyta el a helyszínt.

Rovatok