Index Vakbarát Hírportál

Vendéglátóhelyek ezrei zárhatnak be az energiaárak emelkedése miatt

2022. szeptember 8., csütörtök 13:50

Többszörösére emelkedő rezsiköltségek és elszabadult alapanyagárak – a vendéglátószektor a járványügyi korlátozások után újabb kihívással szembesül, ráadásul a mostani helyzet nehezebb, mint az ideiglenes zárvatartás volt.

„A gázszolgáltatónk egyoldalúan felmondta a szerződésünk. Az eddigi 250-300 000 forintos gázszámlánk mostantól 2 300 000 forint lesz” – közölte szeptember elsején egy szegedi pizzéria. Ahogy arról korábbi cikkünkben írtunk, a közösségi médiában sorra jelentik be a kisvállalkozások, hogy nem tudják kigazdálkodni a megemelkedett rezsiárakat.

Ez a realitás, tragikus a helyzet. Nemcsak a kisvállalkozásokat, a nagyokat is nyomasztja az áremelkedés, mert nagyobb alapterületen, nagyobb kapacitás mellett több vagy nagyobb energiafelhasználó berendezés van

– fogalmazott lapunk kérdésére Kovács László, hozzátéve: a kisvállalkozások azért vannak jobban kitéve a rezsiárak emelkedésének, mert nincs például külön számviteli osztályuk olyan szakértőkkel, akik rögtön átnézik a szerződéseket, hogy hol lehet költséget csökkenteni, de jelentős kedvezményre egyébként sem számíthatnak a beszállítóktól azok, akik kisebb tételben rendelnek.

A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke kifejtette: ahol csak ital fogyasztható, és nincs konyha, ott kisebb a probléma, de „minden melegkonyhás helynek, valamint a pékségeknek, cukrászdáknak iszonyú energiafelhasználásuk van”.

2019-ben még 51 ezer vendéglátóhely (22 ezer vállalkozás üzemeltetésében) működött Magyarországon, ez a szám 2022-re 48 ezerre csökkent. Az üzemeltetők 90 százaléka mikrovállalkozás, tíz fő alatti foglalkoztatotti létszámmal.

Vendéglátóhelyek ezrei zárhatnak be

Az előző két évben a járványhelyzet következtében körülbelül 3400 hely kényszerült bezárni, ez kevesebb, mint amire az MVI számított, Kovács László szerint kitartó és elszánt a vendéglátós társadalom. Két reménykeltő nyár után 2022 is jónak ígérkezett, de az energiaszektorban tapasztalt árnövekedés és a rezsicsökkentés csökkentésének bejelentése „behúzta a kéziféket”.

A következő időszakban a 3400 bezárt helynek a többszöröse juthat hasonló sorsa. Nem biztos, hogy ez végleges bezárást jelent, akik tudnak – minimális életjelekkel – próbálnak talpon maradni vagy időszakosan bezárni, akár szezonális működésre is átállhatnak bizonyos helyek, de ez inkább a szállodákra lehet jellemző

– részletezte Kovács László, aki azt is elmondta, hogy például Sopronban három hét alatt öt hely zárt be, és olyan is előfordul, hogy 35-40 év után húzza le a rolót egy jól menő étterem, mert az alapanyag- és energiaárak emelkedését nem lehet teljes mértékben átterhelni a vendégekre.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy hol spórolhat a költségeken a vendéglátószektor. Az MVI elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a szükséges költségcsökkentési lépéseket már megtették a pandémia idején.

Nagyobb a kihívás, mint a korlátozások időszakában

„Azért nehezebb a mostani helyzet, mert a járványügyi korlátozások idején a vásárlóerő nem csökkent, nyaranta láthattuk, hogy robbanásszerű igény volt a vendéglátásra, a terasznyitás idején is tömve voltak a vendéglátóhelyek” – hangsúlyozta Kovács László. A rezsicsökkentés szabályainak megváltoztatása, valamint az infláció csökkenti a fizetőképes keresletet is.

A pandémia idején a kínálat a zárvatartás miatt nem állt rendelkezésre, de a fizetőképes kereslet óriási volt. Most viszont mindkettő jelentősen csökken, a jelenlegi árrobbanás felér egy gazdasági atombombával, és nem tudjuk, hogy meddig fog tartani ez a helyzet

– összegzett Kovács László.

(Borítókép: Akos Stiller / Bloomberg / Getty Images)

Rovatok