Index Vakbarát Hírportál

Kerékpárosbarát címre pályázhatnak a magyar települések és munkahelyek

2022. szeptember 9., péntek 11:07

Jelenleg hét település és négy cég vagy közintézmény viselheti, az új kiírásban tavalyi biciklis fejlesztéseik, szemléletformálási erőfeszítéseik alapján mások is kiérdemelhetik a Kerékpárosbarát elismeréseket. A pályázatokat szeptember végéig lehet benyújtani, az eredményhirdetés novemberben várható – jelentette be a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

Aki biciklizik, annak sem tankolnia, sem parkolnia nem kell, és megússza a dugóban veszteglést. A rendszeres testmozgás fitten tart, ha az autó sofőrülése helyett ülünk nyeregbe, a tisztább levegővel, csendesebb utcákkal a többiek egészségéért is tekerünk. Rövidebb utazásokhoz nemigen találni olcsóbb és gyorsabb megoldást a bringázásnál. A folyamatos hálózatfejlesztéseknek köszönhetően egyre biztonságosabb pedálozni. Elektromos rásegítésű kerékpárt akár állami támogatással is vásárolhatunk, így nehezebb terepen is kényelmesebb lehet a kerekezés – sorolta a biciklizés melletti érveket a TIM.

Mintaadó fejlesztéseket ösztönöznek

A települések és munkaadók közvetlen intézkedésekkel sokat tehetnek a környezetbarát közlekedési mód népszerűsítéséért. A Technológiai és Ipari Minisztérium 2022-ben is erre ösztönöz a tizennegyedik alkalommal meghirdetett „Kerékpárosbarát” pályázatokkal.

A kitüntető címeket azok érdemelhetik ki, akik tavalyi ténykedésükből a leginkább példamutató, mintaadó kerékpáros kezdeményezéseket és fejlesztéseket tudják felmutatni. A „Kerékpárosbarát” címre község, nagyközség, város, megyei jogú város és fővárosi kerület kategóriákban pályázhatnak a települések. A világ legfenntarthatóbb városairól készült beszámolónkat itt érheti el, melyben egy tízes listán látszik a világ legzöldebb városainak rangsora. A munkahelyek közül sajátjaikkal versenyeznek a multinacionális vállalatok, a nagyvállalatok, a kis- és középvállalkozások és a közintézmények.

A nevezések 2022. szeptember 30-ig adhatók be elektronikus úton, a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. honlapjáról nyíló online pályázói felületen keresztül, az oldalon ismertetett feltételekkel.

Rovatok