Index Vakbarát Hírportál

Meglepetés: Budapestre érkezik a Ryanair vezére, rendkívüli bejelentést tesz

2022. szeptember 10., szombat 17:13

Kedden Budapestre érkezik, és rendkívüli bejelentést tesz Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója – tudta meg a Világgazdaság.

A Világgazdaság egy meghívóból értesült arról, hogy a Ryanair keddre egy fővárosi hotelba sajtótájékoztatót hívott össze, és a meghívóban az áll, hogy az esemény házigazdája maga Michael O’Leary lesz. Azt még nem tudni, hogy pontosan miről akar beszélni – bár van néhány aggasztó előjel.

A Ryanair-vezér ugyanis a minap Brüsszelben járt, ahol közölte: a belga kormány által áprilisban bevezetett, 2–10 euró költségű – a magyar különadónál kisebb – repjegyadó, valamint az ottani üzemeltetői költségek növekedése miatt teljesen kivonulnak a belga főváros repteréről. A kormány által kivetett adót O’Leary „idióta és diszkriminatív” adóként emlegette.

Azt megelőzően, még szeptember elején azt jelentette be a Ryanair-vezérigazgató, hogy az athéni jelenlétüket is felszámolják idén október és jövő március közt. O’Leary ott is a helyi üzemeltetőt és a görög kormányt okolta a kialakult helyzetért. 

Az előzmények fényében nem lehetetlen tehát, hogy Budapesten is hasonló jellegű bejelentésre lehet számítani a Ryanair-vezértől. 

A Ryanair és magyar kormány már hónapok óta vitában állnak a miatt az extraprofitos különadó miatt, amelyet a kormány többek közt a légitársaságokra is kivetett. Augusztusban a vállalkozás egy 300 milliós fogyasztóvédelmi bírságot is kapott, amit követően a vezérigazgató bejelentette, hogy csökkentik a Budapestre menő és Budapestről induló járataik számát az ősztől kezdve.

A Világgazdaság azt is megjegyezte, hogy a kormánnyal való konfliktus előtt a Ryanair még bővítésekre készült Budapesten. Idén februárban még arról adtak ki közleményt, hogy nyolc repülőre bővítik a Budapesten állomásozó flottájukat, amivel 240 munkahelyet biztosítanak, és 4000 közvetett munkahelyet támogatnak a régióban.

(Borítókép: Michael O’Leary. Fotó: Thierry Monasse / Getty Images)

Rovatok