Index Vakbarát Hírportál

Budakalászon, Szombathelyen és Budapesten is volt gyászruhás élőlánc az iskoláknál

2022. szeptember 12., hétfő 11:25 | aznap frissítve

Mint közölték, szolidaritást vállalnak, és tiltakoznak a pedagógusok megfélemlítése ellen.

A tantestület túlnyomó többsége kinn állt a kora reggeli gyászruhás élőláncban az iskola körül, nagyjából 200-an demonstráltak, köztük szülők, nagyszülők is – mondta az Index érdeklődésére Szűcs Gabriella, a budakalászi a Szentistvántelepi Általános Iskola felsős angoltanára. Az akció fél órája alatt a testület többi tagja gyermekfelügyeletet biztosított az udvaron. 

Ezt részben a miskolci Herman Ottó Gimnázium felmentett igazgatóhelyettese, Dezsőfi György melletti szolidaritásból szervezték, részben pedig tiltakozásul, hogy az iskola öt tanára is megkapta a tankerülettől pénteken az általuk figyelemfelhívásként, a pedagógusok által fenyegetésként jellemzett levelet. Amint arról az Index is beszámolt, Miskolcon spontán diáktüntetéssé alakult a Herman Ottó Gimnázium körüli élőlánc. 

Mint az akciót beharangozó felhívásukban a budakalászi tanárok írták, „a levélben lényegében megfenyegetik őket, hogy amennyiben továbbra sem veszik fel a munkát, a tankerület elbocsátja őket. A levelet a tankerület alkalmazottai személyesen kézbesítették az iskolában, illetve az iskolán kívül tartózkodóknak otthonukban.”

Ugyanakkor ez nem rettentette el a tantestület tagjait, a mai napra 16 tanár jelentette be, hogy polgári engedetlenség miatt nem veszi fel a munkát.

Ők most veszik át a tankerület képviselőitől a levelüket

 – mondta Szűcs Gabriella. Holnap már a ma engedetlenkedő tanárok is felveszik a munkát, de elmondása szerint a folytatásról még nem döntöttek. Azt viszont köszönik, hogy a szülők részéről aláírásgyűjtésben, illetve a tankerületi vezetőknek szánt tiltakozó levél megfogalmazásában is megnyilvánuló támogatást kaptak. 

A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai és diákjai is fekete ruhában, élőlánccal kezdték a hétfői tanítási napot, ezzel is tiltakozva a pedagógusok megfélemlítése ellen. 

Szintén gyászruhában, igaz, némán tiltakozott a szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola 12 tanára is hétfő reggel az intézmény főbejárata előtt – számolt be a megmozdulásról a Nyugat.hu. A tanárok a polgári engedetlenségben részt vett kollégáik megfélemlítése ellen tiltakoztak. A portál beszámolója szerint ketten táblát is tartottak, az egyiken „Kérdezd meg a tanárodat, miért tiltakozik”, a másikon „Holnap ki fog tanítani? Az oktatás nemzeti érdek” felirattal. A demonstrációban a tantestület nagyjából harmada vett részt, akik a későbbiekben csatlakozni szeretnének a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által tervezett gördülő sztrájkhoz.

A PDSZ által indított gördülő sztrájk lényege, hogy A és B hétre leosztva különböző napokon szervezzenek sztrájkokat a béremelésért és az oktatási körülmények javítása érdekében tiltakozó pedagógusok országszerte annak érdekében, hogy a folyamatos nyomásgyakorlással rávegyék a kormányt, hogy teljesítse a követeléseiket. Az A héten hétfőn, szerdán és pénteken, míg a B heteken kedden és csütörtökön tiltakoznának a sztrájkhoz csatlakozó tanárok, legalább az adott napok első két órájában beszüntetve a munkát. 

Rovatok