Index Vakbarát Hírportál

Elfogták Európa egyik legkeresettebb bűnözőjét

2022. szeptember 15., csütörtök 16:52

A spanyolországi Málagában hétfőn őrizetbe vettek egy üzletembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy alig több mint egy év alatt kétszázmillió eurót mosott tisztára – közölte a hágai székhelyű Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) csütörtökön.

Sajtóinformációk szerint a gyanúsított neve Johnny Morrissey, és az egyik ír bűnszervezethez, a Kinahan-klánhoz kötődik. A férfi az alábbi fotón látható:

A nemzetközi letartóztatási műveletet a spanyol csendőrség (Guardia Civil) vezette a brit, a holland és az ír hatóságokkal együttműködve.

Morrissey-t az Europol kiemelt célpontnak tekintette, mivel számos nagy horderejű bűnügyben vett részt Európa-szerte.

Elfogásáról egy videót is közzétettek a hatóságok, ez itt tekinthető meg (0:45-nél vélhetően Johnny Morrissey látszódik). 

Az ír bűnöző két társát szintén Spanyolországban, egyet pedig az Egyesült Királyságban tartóztattak le. Mindkét országban 11 ingatlant kutattak át. A gyanúsítottak nagy mennyiségű készpénzt gyűjtöttek össze bűnszervezetektől, amelyet aztán más országokban működő bűnszervezeteknek folyósítottak.

Vodkával és autókereskedéssel mosták a pénzt 

A pénzt közvetítőkkel működő, úgynevezett hawalarendszer segítségével mozgatták. A pénzmosó szervezet tagjai Spanyolországban létrehoztak egy vodkamárkát is – amelyet málagai éjszakai klubokban és éttermekben reklámoztak –, hogy elrejtsék bevételeik forrását. Hasonló módon az Egyesült Királyságban is alapítottak egy fedőcéget. A gyanúsítottak egyike autókereskedést vezetett, és ő volt a felelős a bűnszervezet járműveinek biztosításáért, amelyekbe rejtett rekeszeket épített a nagy mennyiségű készpénz szállítására.

Az ügyben a nyomozást a Guardia Civil kezdeményezte még 2021 elején, miután egy akciósorozat során kétszáz kilogramm kokaint és félmillió euró készpénzt foglaltak le, amelyet a bűnbanda tulajdonában lévő egyik autó titkos rekeszében fedeztek fel.

Rovatok