Index Vakbarát Hírportál

Átadták a szigetvári honvédelmi sportközpontot

2022. szeptember 15., csütörtök 15:17

Átadták a szigetvári honvédelmi sportközpontot, amelyet a vívás, a sportlövészet, a küzdősportok és a technikai sportok iránt érdeklődők használhatnak.

A létesítmény csütörtöki ünnepélyes átadásán Korom Renáta, a Honvédelmi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára felidézte: a kormány 2017-ben döntött honvédelmi sportközpontok megépítéséről, tavaly óta pedig három ilyen létesítményt adtak át.

A helyettes államtitkár közölte: a komplexumokkal „a magyar fiatalok hazafias és honvédelmi nevelésének bástyáit” szeretnék létrehozni az ország minden térségében, egyben fontos társadalmi szerepvállalást is szolgálnak a létesítmények.

Kiemelte: a létesítmények segítségével az ország különböző részein elérhető közelségbe kerül a honvédelem ügye, így 

az önkéntes tartalékos rendszer megerősödését is várják a sportközpontok megnyitásától.

Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a KDNP parlamenti frakcióvezetője elmondta: a honvédelmi sportközpontok a magyar fiatalok védelmi képességét erősítik, és ehhez adnak megfelelő kereteket.

A cél, hogy minden járásban legyenek honvédelmi sportközpontok

frakcióvezető kiemelte: a távlati cél az, hogy miután minden megyében megépültek a létesítmények, épüljenek hasonlók minden járásban is, ugyanis az épületek a mozogni vágyók szolgálata mellett a magyar haderőt is szolgálják.

Úgy fogalmazott, hogy a sportközpontokban a „fiatalok megélhetik a haza védelmének nemzeti ügyét”, segítségükkel motivációt kaphatnak a haza szolgálatához, és a helyszínen akár útmutatásban is részesülhetnek ahhoz, miként lehet eligazodni a mai világban uralkodó káoszban.

Nagy Csaba, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: „Nagy szükség van a szigetvárihoz hasonló központok építésére, hiszen azokkal a haderő utánpótlásának biztosítását lehet segíteni, ez pedig a mai migránsválsággal és háborúval terhelt világban különösen fontos.” Reményét fejezte ki az iránt, hogy a sportkomplexum a térség sportoló tehetségeinek felfedezését is szolgálja majd.

Tíz sportág szerelmesei használhatják a szigetvári komplexumot

A Baranya megyei város közösségi tereként is funkcionáló, mintegy 860 millió forintos beruházással létrejött, egyidejűleg csaknem száz ember befogadására alkalmas, több mint ezer négyzetméter alapterületű sportlétesítményben tíz sportág – többek között a vívás, a sportlövészet, a küzdősportok és a technikai sportok – elsajátítására és gyakorlására nyílik lehetőség.

Az épületegyüttes legnagyobb eleme a nyitott, lövedékfogó keretekkel és fallal határolt lőudvar. Az épület földszintjén kapott helyet egy küzdőtér és a kiszolgálóegységek, míg az emeleten egy oktatóterem és a gépház található.

Az épületek a rendszeres testmozgás népszerűsítése, a honvédelmi szempontból hasznosítható tudás önkéntes alapon, szakszerű, szervezett keretek között történő megszerzése érdekében létesültek, és egyaránt képesek a honvédelmi nevelést, a sportversenyeket, a családi programokat és egyéb rendezvényeket is kiszolgálni.

A szigetvári előtt tavaly Újfehértón, idén Baján, illetve Balassagyarmaton adtak át hasonló létesítményt, hamarosan pedig Szarvason lesz sportközpontavatás.

Rovatok