Index Vakbarát Hírportál

„Az új abortusztörvény magára hagyja az orvosokat is egy nehéz helyzetben”

2022. szeptember 16., péntek 19:18

Ha szigorított az abortusz, az a nőket a kevésbé biztonságos terhességmegszakítás irányába tolhatja – állítja Keszler Viktória, a Másállapotot a szülészetben mozgalom alapító tagja, aki nőként és női érdekvédelmi szervezet létrehozójaként a „szívhangrendeletként” is ismertté vált abortusztörvény-módosításról beszélt az Index Kibeszélő című műsorának legújabb adásában.

Szeptember 15-én lépett életbe az a belügyminiszteri rendelet, amely rögzíti, hogy a terhességmegszakítás előtt az édesanyának egy olyan szülész-nőgyógyász szakorvos által kiadott leletet is be kell mutatnia, amely igazolja, hogy várandós nő a terhesség megszakítása előtt meghallgatta gyermeke szívhangját. 

Az életjelenség vizsgálata eddig is része volt annak a vizsgálati folyamatnak, amelyet egy abortuszra készülő nőnek végig kellett csinálnia, hiszen az orvosnak kötelessége tájékoztatni arról, hogy van-e életjelenség vagy nincs – kezdte az abortusztörvény rendeleti módosításának hatásairól szóló álláspontjának megfogalmazását Keszler Viktória, a Másállapotot a szülészetben mozgalom alapító tagja. A szervezet képviselője szerint a „szívhangrendeletnek” nevezett módosítás egyfajta érzelmi nyomásgyakorlás. 

Az, hogy egy olyan élménynek tesszük ki a nőt, hogy valamit meghallgasson – hiszen az inkább egy érzelmi élmény, hogy van-e életjelenség vagy nincs –, az felveti annak a gyanúját, hogy ez a rendelet inkább az érzelmeire akar hatni. És mindenképpen felveti azt a kérdést, hogy döntésképesnek tartjuk-e a magyar nőket 

– fogalmazott Keszler Viktória, hozzátéve: a rendeletben az egyik legfontosabb kérdés, hogy „el tudjuk-e azt hinni, hogy egy nő képes dönteni arról, minden információt mérlegelve, hogy ő szeretné-e megtartani ezt a babát vagy sem”.

Kibeszélő Keszler Viktória

A szervezet képviselője szerint minden nő, akiben felmerül, hogy esetleg befejezzen egy várandósságot, „nagyon keményen végigrágja magában azt, hogy egy gyermek növekszik benne”.

Valószínűleg pont azért merült fel benne, hogy ne folytassa a terhességét, mert tudja, hogy egy gyermeket akár lehetetlen lenne fölnevelnie, vagy azt, hogy ez a gyermek mondjuk egy olyan párkapcsolatban születne, ami elnyomó, vagy tudja, hogy ha még egy gyermeket kell eltartani, akkor a korábban született gyermekeit nem tudja felnevelni.

Keszler Viktória szerint az abortusz szigorítása helyett a megelőzésre és a fogamzásgátlás lehetőségeinek bővítésére, valamint az ebben való edukációra kellene helyezni a hangsúlyt. 

A szülészeti ellátás olyan hatalmas elmaradásban van Magyarországon, és az elmúlt két évben annyira erősödtek a problémák, hogyha pusztán az az elvünk, hogy szeretnénk, hogy minél több egészséges, testileg, lelkileg egészséges kisbaba szülessen meg, akkor egészen másokkal kellene foglalkoznunk.

– fogalmazott. Elmondta: többen vannak olyan nők az abortuszt választók között, akiknek már van gyermekük, és a statisztikákból az is látható, hogy „nem arról van szó, hogy aki abortuszt választ, az sohasem alapít vagy alapított családot. Ugyanakkor ha nehezített vagy szigorított az abortusz, akkor az a nőket az irányba nyomhatja, hogy  jóval kevésbé biztonságos eszközöket válasszanak a terhességmegszakításhoz” – tette hozzá. 

 A Kibeszélőben szóba kerül még többek között, hogy:

A teljes videót a fenti lejátszóra kattintva nézhetik meg, a beszélgetés podcastverzióját pedig alább érhetik el:

(Borítókép: Keszler Viktória. Fotó:  Kaszás Tamás / Index)

Rovatok