Index Vakbarát Hírportál

Magyarország importra szorul kukoricából

2022. szeptember 17., szombat 13:31

Magyarország nagy kukoricatermelőnek számított: nem csupán a hazai piacot láttuk el bőségesen, de jelentős mennyiséget exportáltunk, azonban idén az aszálykárok miatt még saját szükségleteinket sem tudjuk fedezni, így példa nélküli módon importra szorulunk.

Még a kukorica betakarítása előtt állunk, de a kirívó aszály és a hőhullámok miatt több százezer hektáron tönkrement a kukorica, az elszáradt növény egy részét csak takarmányként tudták felhasználni. Az ország keleti részén és a Dunántúlon ugyan megmaradt a kukorica, de ott is gyenge minőségű termést hozott. Megfelelően fejlődni az egész országban nem tudott a növény, három megyében azonban még viszonylag rendes termésre lehet számítani, vagyis Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megye egyes területein – részletezték a Portfoliónak az ágazatban dolgozó, nevük elhallgatását kérő személyek, akik úgy vélik, hogy a legoptimálisabb becslések szerint is a hazai igények 10 százalékát biztosan nem tudja kiszolgálni az idei termés.

Erre még sosem volt példa, minden évben jóval a hazai igények felett termelt a mezőgazdaság, és jelentős, több millió tonnás exportárualap is keletkezett

– emelték ki. 

A piaci szereplők prognózisa szerint idén 2,8-3,6 millió tonna termésre lehet számítani a megszokott 6-9 millió tonna helyett. A kukorica hazai étkezési, takarmány-, ipari célú felhasználása pedig évente 4-5 millió tonna, mindebből következik, hogy akár kétmillió tonna importra is szorulhatunk. 

Ukrajnai szállítmányok jelenthetnek megoldást

Azzal, hogy újra megnyíltak a tengeri utak, a következő hónapokban lehet számítani jó minőségű és olcsó ukrán gabona beérkezésére, amiből a takarmánykeverők és a feldolgozók is vásárolhatnak. Mint megírtuk, ezt Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára jelentette be közösségi oldalán. Hozzátette: mivel a háború miatt a tengeri útvonal bizonytalan, szükség lesz vasúti szállítmányozásra is, ezért idén nyolc és félszeresére növelték a növényi termékek forgalmát ezen a vonalon.

A gabonaszállító teherautók száma 4500-ról 3000-re csökkent, az ukrán partnerekkel a kapacitásszűkítés feloldásán is dolgoznak az államtitkár kijelentése szerint. Az árak tekintetében míg a hazai kukorica tonnája 140 ezer forintba kerül, az ukrán gabonaexport tonnájáért várhatóan 110 ezer forintot kell fizetni majd, bár itt is lehet számítani áringadozásra. 

(Borítókép: Kiszáradt kukoricaföld. Fotó: Oláh Tibor / MTI)

Rovatok