Demeter Szilárd leszögezte, hogy nincs az a brüsszeli grémium, sem az a pénz, ami felül tudná írni szabad akaratából hozott döntéseit, így ha választania kell alapítványi státusai és az orbánista elköteleződése mellett, marad orbánista.
„Küldözgetik a barátaim azokat a cikkeket, amelyekben a mindentől független újságírók azt vélelmezik, hogy közismert politikai hovatartozásom miatt az Európai Bizottság diktátumának megfelelendő le kell mondanom a Magyar Kultúráért Alapítvány és a MOL-Új Európa Alapítvány kuratóriumi tagságáról” – olvasható a Demeter Szilárd által jegyzett cikkben.
A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a Mandineren megjelent írásában hangsúlyozta: jelenleg semmiféle kormányzati tisztséggel nem rendelkezik, még csak nem is Fidesz-tag, másrészt hisz a szabadságban, és szabad akaratából csatlakozott ahhoz a politikai közösséghez, amely mellett állampolgárként voksol.
Senki nem tartott pisztolyt a fejemhez akkor, amikor nyilvánosan kijelentettem, hogy száztíz százalékos orbánista, a Doktorminiszterelnök úr katonája vagyok. A politikai hovatartozásom soha nem akadályozott meg abban, hogy mindkét közérdekű vagyonkezelő alapítványban, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeumban a teljesítményt és a hozzáadott értéket nézzem egyes döntések meghozatalakor – a kedvezményezett politikai hovatartozására való tekintet nélkül
– fogalmazott Demeter Szilárd, hozzátéve: „A kultúra egészének horizontján teljesen érdektelen, ki melyik pártra húzza az X-et. Sokszor elmondtam már, hogy a tehetséget nem pótolja a pártlojalitás, de ez mindegy is. Ami a lényeg: kommunista diktatúrában születtem és nőttem fel, a politikai hovatartozás így számomra a gondolat- és véleményszabadság összefüggésrendszerében értelmezhető csak – és az számomra szent.”
Demeter Szilárd világossá tette:
Szóval ha tényleg választanom kell az alapítványi státusaim és az orbánista elköteleződésem között, akkor természetesen maradok orbánista, a nemzeti oldal elkötelezett híve. Nincs az a brüsszeli grémium, sem az a pénz, ami felül tudná írni a szabad akaratomból meghozott döntéseimet. Ennyi.
Navracsics Tibor területfejlesztésért és uniós forrásokért felelős miniszter vasárnap az Európai Bizottsággal történt tárgyalásokkal kapcsolatban elmondta: a közérdekű alapítványok által működtetett szervezetek, úgymint a közalapítványi egyetemek kuratóriumaira egy széles körű összeférhetetlenségi szabályt állapítanak meg, amely az európai uniós összeférhetetlenségi szabályok mintáját követi.
(Borítókép: Demeter Szilárd. Fotó: Szabó Réka / Index)