Index Vakbarát Hírportál

Lemondott mandátumáról a Jobbik két női képviselője, már megvannak az utódjaik

2022. szeptember 19., hétfő 13:39

„A mai napon lemondott országgyűlési képviselői tisztségéről pártunk két parlamenti képviselője, Szabó Hajnalka és Végh Noémi” – közölte hétfőn a Jobbik. Az utódjaikat már kijelölték, két volt országgyűlési képviselő veszi át a helyüket. Korábban több sajtóinformáció is valószínűsítette, hogy a két női képviselő csak „lecserélhető töltelék”, akik helyét olyan jobbikosok vehetik át, akik korábban képviselők voltak, de a most áprilisi választáson nem szereztek mandátumot.

„A két képviselő asszony a mögöttünk álló nehéz időszakban is nagy figyelemmel és alaposan végezte munkáját, és képviselte a Jobbik által meghatározott konzervatív politikát az Ország Házában. Alapos munkájukat és kitartásukat ezúton is szeretnénk megköszönni, közösségünk személyüket és kiállásukat nagyra tartja” – olvasható a Jobbik közleményében.

A Jobbik Országos Elnöksége a megüresedett két mandátum egyikére Ander Balázst, a Jobbik alelnökét, volt országgyűlési képviselőt választotta. A korábbi sajtóinformációk szerint a legutóbbi tisztújítás előtt Ander Balázs és Gyöngyösi Márton megegyeztek, hogy előbbi visszalép az utóbbi javára, cserébe pedig beülhet az egyik jobbikos női képviselő helyére a parlamentben. A tisztújításon végül Gyöngyösit választották meg pártelnöknek.

A Jobbik szerint Ander Balázsra az a feladat vár, hogy képviselőként képviselje

a magára hagyott közoktatás ügyét, hangja legyen a pályatársainak és a szülőknek egyaránt.

Dudás Róbert volt polgármester és korábbi országgyűlési képviselő is újra helyet kap a Jobbik parlamenti frakciójában.

Közleményében a párt azt írta, hogy a kormány által a csőd szélére sodort önkormányzatok helyzetének javítása érdekében is dolgozik a parlamentben, „mert az önkormányzatok nem maradhatnak valódi és hatékony képviselet nélkül a törvényhozásban”.

Továbbá a Jobbik közölte, hogy régi-új képviselőik azon dolgoznak, hogy „az elszabaduló energiaárakra, a magas inflációra, a munkahelyek elvesztésére hiteles, jobboldali konzervatív választ” tudjanak megfogalmazni, egyszersmind pedig alternatívát tudjanak kínálni azoknak, „akik hitüket vesztették a hazánkat gazdasági és szociális válságba sodró kormánypártokban”.

(Borítókép:  Végh Noémi, a Jobbik képviselője napirend után szólal fel az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2022. július 19-én.  Fotó:  Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok