Index Vakbarát Hírportál

Több tízmillió forintot spórolhat a siófoki önkormányzat az új rezsihatározatokkal

2022. szeptember 20., kedd 21:37

A megemelkedő rezsiköltségek miatt a siófoki önkormányzat is arra kényszerül, hogy takarékosabban működtesse a Balaton-parti város közintézményeit, több zenés programot is lemondtak, valamint március elejéig a díszkivilágításokat is lekapcsolják.

Lengyel Róbert, Siófok polgármestere kezdeményezte, hogy a helyi képviselő-testület hozzon létre pénzügyi válságstábot a megemelkedő energiaárak miatti nehézségek enyhítésére. A bizottság azóta megtartotta első ülését, melyen a városvezető arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy a városháza nincs jó anyagi helyzetben, a rezsiköltségek elszállása miatt pedig új intézkedések meghozatalára van szükség. Lengyel Róbert tájékoztatása szerint a válságstáb egyetértésével minél rövidebb határidőn belül számos megelőző vagy tehercsökkentő javaslatot, határozatot vezetnek be, valamint készítenek elő.

A helyi önkormányzati hivatal és intézmények épületeiben a fűtési időszakban 20, az idősotthonban, az óvodákban és a bölcsődében 22 fok lesz az előirányzott hőmérséklet – írja a siofok.hu.

A Kálmán Imre Emlékházat október 1-jétől május 31-éig bezárják, valamint a Fő téri Széchenyi-szobor szökőkútja is leáll október 16-ától március 31-éig, ami várhatóan kilencmillió forintos megtakarítást jelent a siófoki önkormányzatnak.

A novemberi városnapra tervezett utcai nagykoncertet nem rendezik meg, testvérvárosi delegációkat végül nem hívnak a rendezvényre, így ötmillió forintot spórolnak meg.

Az éves közvilágítási díj közel három és félszeresére nőhet

A siófoki díszkivilágításokat október 1-je és március 1-je között lekapcsolják, öt hónap alatt ez nagyjából tízmillió forintos megtakarítást eredményez. Az adventi díszkivilágítást is érinti az intézkedések sora, mivel december 16-ától január 2-áig kizárólag a Fő téren, illetve a Fő utcán, a Sió és Széchenyi utcák közötti területen lesznek ünnepi fények és díszek, az egyes városrészekben egy-egy feldíszített és kivilágított fenyő áll majd, ezzel 15,5 millió forint marad az önkormányzati kasszában.

Az elektromos autók öt töltőállomásán egy-egy töltőfejet lezárnak, ezzel együtt a polgármester az illetékes miniszter hozzájárulását kéri, hogy a rendkívüli gazdasági helyzetre való tekintettel ne a városnak kelljen állnia az elektromos járművek áramfogyasztását az autótulajdonosok helyett. Az önkormányzat pályázati úton szerezte be ezeket a járműveket, és pályázati feltétel volt a költségek átvállalása, viszont az év utolsó negyedévében ez mintegy kilencmillió forintos kiadást jelentene a városnak.

A siófoki önkormányzat hivatalos oldala arról tájékoztatott, hogy korábban mintegy 180 millió forint volt az éves közvilágítási díj, ez idén az év végére bőven félmilliárd, sőt akár 600 millió fölé nőhet.

Rovatok